Pénzügy

Egy héten át hajszoljuk az ajándékokat

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2013. 12. 18. 19:59

Legalább egy hetet szán a magyarok nagy része a karácsonyi készülődésre, az ajándékok beszerzését csak kevesen hagyják az utolsó pillanatokra - derült ki egy reprezentatív online felmérésből.

Korábban a témában:

A megkérdezettek 70 százaléka szán nagyjából egy hetet vagy még többet a karácsonyi készülődésre, többek közt azért is, mert a legtöbb válaszadónak legalább tíz különböző ajándékot kell beszereznie. A megkérdezettek több mint fele már pár héttel előbb elkezdi begyűjteni az ajándékokat karácsonyra, csak 13 százalék hagyja azt az utolsó pillanatokra – olvasható a Kutatópont piac- és közvélemény-kutató cég közleményében.

Van, akinek a százezer sem túl sok

A felmérés ezer 18 és 69 év közötti internetező megkérdezésével készült novemberben, és a hetente többször internetező lakosságra életkor, nem, iskolai végzettség, településtípus és internetezési szokások szerint is reprezentatív.

A kutatásból kiderült, hogy játékokat, könyveket és kis ajándéktárgyakat vásárolnak leginkább a válaszadók. A felmérés rákérdezett az ajándékokra fordított összegre is: tízből négyen a legutóbbi évben leginkább 5-20 ezer forint körüli összeget költöttek meglepetésekre, míg minden harmadik megkérdezett ennél kicsivel több pénzt sem sajnál az ajándékokra: 31 százalékuk 20-60 ezer forint körül költött, ám a százezres határ sem túl sok a válaszadók majdnem 8 százalékánál. A felmérés fontos megállapítása, hogy hitelt a válaszadók csupán 3 százaléka vett fel a vásárláshoz.

Minden harmadik ember ajándékoz pénzt

Pénzt ugyanakkor csak az emberek 33 százaléka ad karácsonykor, viszont 53 százaléka kapott már ilyen ajándékot.
Jellemzően még mindig hagyományos üzletben, boltban vásárolnak ajándékot az internetezők, ám az online rendelés is egyre nagyobb teret nyer. A válaszadók 46 százaléka rendel néhány ajándékot online. Az összes meglepetés interneten történő beszerzése viszont csak a válaszadók 2 százalékára volt jellemző. Az ajándékok internetes vásárlásától a válaszadók 35 százaléka elzárkózott.

Nem mindenki töltheti pihenéssel a karácsonyt: a válaszadók 4 százaléka minden karácsonykor dolgozik, 9 százalékuk gyakran, 40 százaléknak ritkán kellett dolgoznia az ünnepek alatt. Az újévet a válaszadók 83 százaléka ünnepli, a következő évre vonatkozó fogadalmat ellenben meglepően kevesen tesznek: ez a megkérdezetteknek csak 5,3 százalékára volt jellemző.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.