Pénzügy

Elúszhat 3000 ember munkája

2016-ra 10-15 százalékkal, több mint 3000 fővel csökkenhet a víziközmű-ágazat dolgozóinak a száma. Jelenleg 20-22 ezren dolgoznak a vízműveknél.

A szektor várható koncentrációja miatt 2016-ra 10-15 százalékkal (azaz akár több mint 3 ezerrel) csökkenhet a víziközmű-ágazat jelenlegi 20-22 ezer fős dolgozói létszáma – közölte a Szakszervezetek.hu-val a Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz). Ahogy a Napi Gazdaság korábban megírta: az idén január elsejétől hatályos víziközműtörvény fokozatosan vezeti be a 150 ezer felhasználói egyenérték követelményét a szolgáltatók számára, ezzel a szereplők száma a jelenlegi 400 körüliről 40−60 közé csökkenhet. A szektor a következő 5 évben alakul át, első körben − várhatóan jövő májusig − az önkormányzati vízművek és a kisebb településeket ellátó szolgáltatók átalakulására, integrációjára lehet számítani.

Az ágazatban továbbra is jelentős problémát okoznak a kinnlevőségek, bár a lakossági hátralék növekedési üteme tavaly mérséklődött a korábbi évekhez képest. A Mavíz adatai szerint a fél éven túli hátralékok aránya továbbra is nő, vagyis emelkedik a tartósan fizetésképtelen fogyasztók száma.

A tavalyi összesített adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a szektor kinnlevőségei azonban 2009 és 2010 között közel 30 százalékkal emelkedtek, az egy éven túli hátralékok növekedése pedig túllépte az 50 százalékot. A jelentősebb szolgáltatóknál a lakossági hátralék 2010 végén meghaladta a 12 milliárd forintot, az összeg tavaly vélhetően tovább emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik