Pénzügy

217 ezer ember egy éve állástalan

46 ezer fővel dolgoztak többen az év utolsó negyedévében, mint egy évvel korábban, a munkanélküliség nem változott – közölte a KSH. A munkanélküliek fele tartósan nem talál állást.

3 millió 851 ezer volt a foglalkoztatottak száma 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett – olvashatjuk a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint sorozatban 17. alkalommal emelkedett a foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A vizsgált időszakban a 15–64 évesek csaknem kétharmada, 4 millió 274 ezer fő jelent meg foglalkoztatottként vagy munkanélküliként a munkaerőpiacon, 39 ezerrel többen voltak, mint 2010 azonos időszakában. A férfiak 69,3 százalékos aktivitási aránya 0,8 százalékponttal, a nők 57,4 százalékos aránya 0,6 százalékponttal volt magasabb a 2010. október–decemberinél.

A foglalkoztatottak közül a 15–64 évesek száma átlagosan 3 millió 815 ezer fő volt, 42 ezerrel több az egy évvel ezelőttinél, ezzel a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal 56,5 százalékra nőtt. A 15–64 éves férfi népességből 2 millió 60 ezren dolgoztak, 34 ezerrel többen, mint 2010 október–decemberében, így foglalkoztatási arányuk 1,1 százalékponttal, 62 százalékra emelkedett. 1,756 millió nő vállalt valamilyen munkát.

A 15–74 éves munkanélküliek száma 459 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 10,7 százalék volt, mindkettő lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. A férfiak munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 10,5 százalékra csökkent, miközben a nőké 0,2 százalékponttal, 10,8 százalékra nőtt egy év alatt.

A munkanélküliek 17 százaléka 15–24 éves volt, a korcsoport 26,3 százalékos munkanélküliségi rátája 1,1 százalékponttal nőtt egy év alatt. A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája egy év alatt 0,3 százalékponttal 9,7 százalékra csökkent.

A munkanélküliek majdnem fele (47,3 százaléka) egy éve vagy annál régebben nem talál munkát. Az álláskeresés átlagos időtartama 17,6 hónap volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik