Pénzügy

Ahol a munkás családja is számít

Díjazták a családbarát munkahelyeket. 18 szervezet nyert jelentős pénzösszeget, és egy évig használhatják a címet.

Májusban hirdette meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a Családbarát Munkahely Pályázatot, amely ugyan 2000 óta létezik, ám jelentősége és rangja az elmúlt évek során jelentősen megkopott. A 2011. szeptember 15-én lezárult pályázati határidőig közel 100 pályázó küldte be anyagát, és közülük négy kategóriában (költségvetési szervek, kis-, közepes és nagyvállalatok) tizennyolcan részesültek díjazásban.

Összhangban a kormányzat két legfontosabb törekvésével: a családok erősítésével és az értékteremtő munkahelyek kialakításával az államtitkárság egyik elsődleges célja, hogy a népesedési mutatók romlását ezzel is próbálja mérsékelni, majd megállítani. A címet azok a szervezetek kaphatják meg, amelyek családbarát módon működnek, törekszenek a munka és a családi élet összehangolását segítő intézkedések és gyakorlatok bevezetésére, fenntartására.

A pályázat nyertesei az erkölcsi elismerés és a támogatási összeg elnyerése mellett a címet egy évig használhatják, amely hozzájárul a nyertesek pozitív munkáltatói képéhez, a munkáltatói márkaépítéshez, valamint a dolgozók és a befektetők előtti vonzóvá tételéhez.

Nyertesek:

SHS Könyvelő és Adótanácsadó Kft.
RG Net Kft.
Webstar Csoport Kft.
III.ker.Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, EGYMI
Quintiles Magyarország Kft.
Dunaújvárosi Főiskola
Észak dunántúli Vízmű Zrt.
Factory Creative Studio Kft.
Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros
Nyírtura Község Önkormányzat
Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat
Magyar Posta Zrt.
Provice Kft.
Vértes Volán Autóbuszközlekedési Zrt.
GAK Oktató Kutató és Innovációs Nonprofit Közhasznú Kft.
Mars Magyarország Értékesítő Bt.
Debreceni Egyetem
Különdíjat kapott: KÜRT Kft.

A Foglalkoztatási Hivatal munka és család bizottságának oklevelét és egy tanúsítványt kapott a Budapest XVI. kerületi Önkormányzata, a Grafton Kft., a Magyar Telekom Nyrt., a Tensi Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft., az OTP Bank Nyrt., a Market Zrt. és az Északdunántúli Vízmű Zrt.

TÖBB EZER ÁLLÁSLEHETŐSÉG A PROFESSION.HU-N, KATT IDE!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik