Pénzügy

A gyakorlat fontosabb a végzettségnél?

A cégek 87 százalékánál a gyakorlati tapasztalat fontosabb a végzettségnél, ugyanakkor 79 százalékuknál nincs gyakornoki program. Így a diákokat különös kényszerhelyzet elé állítják: már elsõ munkahelyük elõtt gyakorlatot kell szerezniük.

Ahhoz, hogy jó eredménnyel végezzenek a diákok, tanulniuk kell, egy jó álláshoz viszont – nagyon úgy tûnik – már gyakorlat is szükséges. Az álláskeresõ fiatalok szerint a számítástechnika, a nyelvtudás, a kommunikációs, prezentációs képesség azok a területek, ahol fejlõdniük kellene – áll a Dashofer friss kutatásában.

A munkaadók szintén megemlítették, hogy jobban igényelnék a pályázóktól a számítógépes ismereteket, ezen túl pedig elvárják, hogy jelöltjük járatosabb legyen a bevallások, jelentések, analitikák, gyakorlati könyvelési feladatok kezelésében.

A frissdiplomások a válaszaik alapján felismerték, hogy a cégek már az elsõ állás betöltésekor elvárják a gyakorlati munkához való ügyesebb hozzáállást.

A cégeknél nincs külön ember, aki napi 8 órában folyamatosan foglalkozni tud az új munkaerõvel – így õ nem is mindig kap állandó, intenzív odafigyelést, beoktatást. Az is gyakori eset, hogy az új embernek nincs még igazán munkaköre, és sokáig csak apróbb feladatokat bíznak rá, mint a fénymásolás vagy a kávéfõzés. Elõfordulhat, hogy nem mernek komolyabb megbízást adni neki, így hónapokkal elhúzódhat a tényleges gyakorlati tapasztalat kialakulása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik