Pénzügy

Elküldték az ötleteiket a munkavállalók

Két választ, elemzést is kapott a kormány a szakszervezeti szövetségektől a munka törvénykönyvének tervezetéről. Az Autonómok, az ÉSZT, az MSZOSZ és a SZEF együtt reagált, a LIGA és a Munkástanácsok pedig szintén közösen fogalmazta meg a véleményét.

Négy konföderáció – az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) először közös nyilatkozatban szólította fel a kormányt, hogy azonnal kezdődjenek tárgyalások a témában. Úgy döntöttek, hogy közös, egyeztetett választ adnak a tervezetre, részletesen kifejtve álláspontjukat. Ezt augusztus 5-én, a konzultáció határidejének lejárta előtt eljuttatták a döntéshozókhoz.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke úgy látja: ha a tervezet hatályba lépne, akkor az csökkentené a munkahelyek és a legálisan foglalkoztatottak számát, illetve a belső piaci és a járulékbevételeket is. Úgy fogalmazott: a tervezett módosítás egy XIX. századi vállalkozói szemléletet próbál kiszolgálni. Ez a szemlélet a munkavállalók teljes kiszolgáltatottságát és alávetettségét jelenti, a vállalkozók túlhatalmának kialakítása mellett, és ellentmond a kormány meghirdetett céljainak is – tette hozzá.

Kuti László, az ÉSZT elnökségi tagja azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek akkor tudnak biztonságot nyújtani a munkavállalóknak, ha a döntéshozók tárgyalnak velük. Elemi érdeknek nevezte, hogy minden magyar állampolgár munkához juthasson, de mint mondta, ehhez szükség van a munkabiztonságra és az állandó párbeszédre.

A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok is közös szakértői anyagot állítottak össze a munka törvénykönyve (mt.) új koncepciójáról, amelyet csütörtökön megküldtek a kormány illetékeseinek. A LIGA szerint a kormány javaslata a termelés és a piac igényeinek érdekében növeli a munkáltató mozgásterét, a jelenleginél is alárendeltebb és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozva a munkavállalókat. A szakszervezet úgy véli: a jelenleg hatályos mt.-hez képest a kormány új tervezete a munkavállalókra hátrányosabb szabályozást tartalmaz.

A szakértői anyagban a két szakszervezet többek között megfogalmazza, hogy a kormány javaslatában koncepcionálisan megváltoztatja a szabályozási szemléletet. Számos esetben például a kollektív szerződésben vagy a felek megállapodásában el lehet majd térni a törvényben foglaltaktól a munkavállalók hátrányára is – míg a hatályos szabályok ezt csak a dolgozók javára engedik meg.

A szakszervezeti jogok megnyirbálása következményeként csak csekély lehetőség marad arra, hogy az érdekképviseletek a kollektív szerződésben a munkavállalók javára előnyös feltételeket harcoljanak ki – olvasható a közös szakértői anyagban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik