Jelentős kivándorlóhullám várható a következő években a közép-kelet-európai EU-tagállamokból a német munkapiacra az átmeneti korlátozások megszűntével, és ennek elsősorban a lengyel gazdaságra lesznek kedvezőtlen hatásai – jósolták szerdai előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A BNP Paribas bankcsoport prognózisa szerint a ház által várt nagy áttelepülési hullámot a még mindig igen nagy bérkülönbség, valamint a német piacon mutatkozó munkaerőhiány és a magas közép-kelet-európai munkanélküliség valószínűsíti. A cég szakértői kiemelik, hogy Lengyelországban a bruttó havi átlagbér alig 40 százaléka a németországinak.
A BNP Paribas azt jósolja, hogy az áttelepülők zöme Lengyelországból érkezik majd a német munkapiacra, tekintettel a földrajzi közelségre, valamint demográfiai tényezőkre.
A ház várakozása szerint 2011 és 2015 között 500 ezer lengyel települhet át munkavállalás céljából Németországba. A BNP Paribas elemzői azonban közölték, hogy erre a prognózisra is felfelé mutató kockázatok hatnak; a cég idéz egy nemrégiben elvégzett felmérést, amely szerint csak Nyugat-Lengyelországból akár 1,3 millió munkavállaló is távozhat.
Lengyelországból a 2004-es EU-bővítés óta ez lenne a második nagy munkaerő-kiáramlás; az akkori fő célpont a brit munkapiac volt. Nagy-Britannia volt ugyanis a legnagyobb olyan nyugati EU-tagország, amely a 2004-es bővítés után a lehetséges átmeneti létszámkorlátozásokkal nem élve, azonnal megnyitotta munkapiacát az akkor uniós taggá vált nyolc közép- és kelet-európai ország előtt.
Az akkori munkáspárti brit kormány a 2004-es EU-bővítés előtt évi 5-13 ezer kelet-európai betelepülővel számolt, ám ez az előzetes becslés igen alacsonynak bizonyult. A brit belügyminisztérium hivatalos adatai szerint legalább 800 ezer – a saját céget alapító egyszemélyes vállalkozókkal együtt több mint egymillió – kelet-európai munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába a nyitás óta, köztük mintegy 700 ezer lengyel.
Németország mellett Ausztria és Svájc is megnyílt
Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-európai tagállamok – köztük Magyarország – munkavállalói május 1-jétől korlátozás nélkül dolgozhatnak Svájcban, amint Ausztriában és Németországban is.
Svájcban még legalább 2014 májusáig érvényben marad az átmeneti szabályozás a Romániából és Bulgáriából érkező munkavállalók számára – erről döntött szerdán a svájci Bundesrat. Ez azt jelenti, hogy a két ország állampolgárai továbbra is meghatározott kvóták szerint vállalhatnak munkát az alpesi országban.
Svájci statisztikai adatok szerint 2010. december 31-én 8690 román és bolgár állampolgár telepedett le hosszabb időre az országban, ez az EU és az EFTA tagországaiból érkező munkavállalók 0,8 százaléka.