A nemzetgazdasági miniszter két megszorító csomag között tegnap egy nagyszabású foglalkoztatási programot is bejelentett – kommentálta lapunkhoz eljuttatott közleményében az LMP Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentéseit. Az ellenzéki párt úgy értékelte: “Matolcsy György új távlatokat nyitott a matematikában és a közgazdaságtanban”.
A miniszter szerdán 300 ezer új munkahelyet ígért 2014-re, ennek fele közmunka lenne.
Az LMP megállapítása szerint viszont az idei, közmunkaprogramokra jutó előirányzatot már korábban megfelezték, miközben az ebben résztvevők munkaidejét is napi négy órára csökkentették. A statisztikák további kozmetikázásához javasolják a napi félórás közmunkát: ezzel a módszerrel ugyanis villámgyorsan megnyolcszorozható az így foglalkoztatottak száma. Fél óra pedig éppen elég, hogy az érintettek a „munkaerőpiacra visszaterelt” rokkantnyugdíjasokat elkísérjék dolgozni – hangzik az LMP ironikus javaslata.