Pénzügy

Indokolni kell a kirúgást

admin
admin

2011. 02. 04. 06:37

Munkajogászok szerint nem esélytelenek a kirúgott közszolgák a bíróság előtt - írta a Népszabadság.

A napilap ismertetése szerint a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény január 1-jétől hatályos módosítása kimondja, hogy a közszolgálati jogviszony indokolás nélkül megszüntethető, ugyanakkor a munka törvénykönyvének egy olyan rendelkezésére is utal, amely szerint “a munkáltató írásbeli intézkedését köteles megindokolni, ha az ellen a munkavállaló jogorvoslatot kezdeményezhet”. Mint írták, a felmondás pedig tipikusan ilyen, hiszen írásban kell közölni, s még pert is lehet indítani ellene.

A Népszabadság szerint a kormánytisztviselők jogállását szabályozó, tavaly nyáron elfogadott törvény – amely a minisztériumoknál és az országos hatáskörű szerveknél dolgozó mintegy hatvanezer köztisztviselőt minősítette át kormánytisztviselővé – esetében hasonló a helyzet.
Az indokolás nélküli elbocsátás miatt eddig csaknem harminc egykori kormánytisztviselő fordult már a Fővárosi Bírósághoz – nyilatkozta a lapnak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

A lap beszámol arról is, hogy eddig jóval kevesebb embert rúgtak ki, mint amennyire a korábbi fideszes nyilatkozatok alapján számítani lehetett: a nyolcezer fős minisztériumi garnitúra legalább negyedének menesztését helyezték kilátásba, de a szakszervezet adatai szerint ténylegesen csak mintegy nyolcszáz főnek mondtak fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.