Pénzügy

Idén 220 ezer ember jut munkához

A közfoglalkoztatás 2011-ben induló új rendszerébe a kormány várakozásai szerint összesen 220 ezer embert lehet bevonni, a program költsége idén 64 milliárd forint. Az új rendszerben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a 2011. elejétől induló új közfoglalkoztatási programról készített összefoglaló anyaga kiemeli: az idei évben megszűnnek a közfoglalkoztatás eddigi szervezeti formái mind az önkormányzati közcélú, a munkaügyi központok által szervezett közhasznú foglalkoztatás, mind pedig a hagyományos központi önkormányzati közmunkaprogram.

4 új formája lesz

A közfoglalkoztatásnak négy új formája lesz: az önkormányzat, egyház, civil szervezet által szervezett rövid, illetve hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, az országos közfoglalkoztatási program, valamint a bérpótló juttatásban részesülők vállalkozásoknál történő foglalkoztatása.

Az új rendszerben a munkaügyi központok helyben döntenek az önkormányzatok új közfoglalkoztatási programjairól. Új elemként a vállalkozások, az egyházak és a civil szervezetek is bevonhatók a leghátrányosabb helyzetű munkanélküliek közfoglalkoztatásába.

A minisztérium tájékoztatása szerint az új pályázati rendszerben közfoglalkoztatási támogatás csak abban az esetben folyósítható, ha a pályázó alá tudja támasztani, hogy a foglalkoztatás értékteremtő, költségigénye megalapozott, és garantálja, hogy bővül a munkahelyek száma. A támogatás pedig nem csak a munkabérre, hanem részben a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közvetlen költségekre is kiterjed.

Új elem az is, hogy a közfoglalkoztatás új rendszerében a rendelkezésre állási támogatást (RÁT) 2011. január 1-től bérpótló juttatás (BPJ) váltotta fel, ehhez a rendelkezésre állási támogatásnál szigorúbb jogosultsági feltételek szükségesek és nagyobb aktivitást vár el az álláskeresőktől: évente legalább 30 munkanap munkaviszonyt kell igazolni, és aki ilyen támogatást igényel, annak iskolai végzettségétől függetlenül el kell fogadnia a felajánlott közmunkát.

Segély csak a munkaképteleneknek jár

A tájékoztató leszögezi azt is: a jövőben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott; aki munkavállalásra képes, annak a támogatás igénybe vételéhez a korábbinál több kötelezettséget állapít meg a jogszabály.

Az önkormányzat, egyház, civilszervezet által szervezett rövid időtartamú közfoglalkoztatásba az alacsony iskolai végzettségű, szociálisan rászoruló bérpótló juttatásban részesülőket vonnák be; az aktív korú, munkaképes, bérpótló juttatásra jogosult álláskeresők foglalkoztatása 4 órás részmunkaidőben történik és legfeljebb 4 hónapig tarthat.

A támogatást a települési önkormányzatok egyszerűsített pályázati adatlapon igényelhetik a munkaügyi kirendeltségnél, azok a támogatásról 8 napon belül döntenek, és gondoskodnak a közfoglalkoztatásban résztvevők kiközvetítéséről.

A minisztérium számításai szerint ebben a formában évente 170 ezer embert lehet foglalkoztatni. A hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási rendszerben a korábban közhasznú munkavégzés keretében támogatott intézmények vehetnek részt. E formában a foglalkoztatás időtartama 2-12 hónap napi 6-8 óra munkaidőben.

A támogatás 70-100 százalékos lehet, a munkabérek és járulékok mellett a foglalkoztatással összefüggő egyéb költségek is érvényesíthetők a támogatás legfeljebb 20 százalékáig. E pályázatokat is a munkaügyi kirendeltség fogadja be, de az előbbitől eltérően 30 napon belül bírálja el. A várakozások szerint e programelembe évente mintegy 15 ezer főt lehet bevonni.

Belvízvédelem, megújuló energia, erdőgazdálkodás

Az országos közfoglalkoztatási program keretében valósíthatók majd meg a jelentős nemzetgazdasági haszonnal járó, egész ágazatokat átfogó programok, és ennek keretében valósulhat meg az ár- és belvízvédelem, a közutak, vasutak, az állami erdőterületek mellett újabb területként a megújuló energiaforrásokhoz, és az energiatakarékossághoz kapcsolódó közfoglalkoztatás is.

Itt a támogatás – amely legfeljebb 12 hónapig nyújtható – mértéke a munkabér és járulékai 100 százalékáig, a költségeknél pedig e támogatás 20 százalékáig terjedhet. Legalább száz fő vagy nagyobb létszám foglalkoztatása esetén a szervezési költségek 3 százaléka is finanszírozható. A pályáztatás, a döntés minisztériumi szintű; e programban érintett létszám éves szinten 25 ezer fő körül lehet.

A bérpótló juttatásban részesülők vállalkozásoknál történő foglalkoztatás esetén a támogatás legfeljebb 8 hónapra szólhat, feltétele, hogy a támogatási időszak felére további támogatás nélkül is tovább köteles foglalkoztatni a munkáltató az érintett személyt.

A támogatás mértéke a munkavállaló munkabére és az ahhoz kapcsolódó járulékok munkáltató által megfizetett összegének 70 százalékáig terjedhet.

A vállalkozások a munkaügyi központokhoz benyújtott kérelem alapján kaphatnak támogatást akkor, ha bérpótló juttatásra jogosult munkanélküli foglalkoztatását vállalják. Az e programelemre biztosított forrás a vállalkozói igények függvényében mintegy a 9000 fő foglalkoztatását teszi lehetővé az előzetes számítások szerint.

Az új közfoglalkoztatási program – amelynek létrehozását az Országgyűlés által a tavaly elfogadott szociális, és a foglalkoztatási törvény módosítása tette lehetővé – lényege, hogy egységes rendszerben, azonos forrásból, azonos prioritásokon alapuló szabályozás alapján nyújt pályázati támogatást új munkahelyek létrehozásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik