Pénzügy

Javult a foglalkoztatási kedv

A magyar munkáltatók alkalmazási hajlandósága 2011 első negyedévében ugyan nem nő, ám kevesebb cég tervez leépítéseket, mint a korábbi negyedévekben. A cégek háromnegyede pedig nem akar változtatni az alkalmazottak létszámán. Egy év alatt 8 százalékpontot javult a hazai helyzet – állapítja meg egy friss felmérés.

A magyar álláskeresők lehetőségei nem változnak különösebben az elkövetkezendő három hónapban 2010 negyedik negyedévéhez képest – derült ki a Manpower munkaerő-piaci előrejelzéséből. Kicsivel több munkaadó tervez létszámbővítést (a válaszadók 10 százaléka), mint leépítést (9 százalék) – így Magyarország munkaerő-piaci mutatója +1 százalékos.

Sok termelő cég venne fel embert

Kiss Judit, a felmérést készítő vállalkozás hazai vezetője szerint a viszonylag alacsony érték ellenére biztató jelek is mutatkoznak a magyar munkaerőpiacon. „A várakozások a legpozitívabbak a gyártás területén, főként az autóiparban, ahol a munkaerő-piaci mutató +16 százalékon áll. A pénzügyi és üzleti szolgáltatások, valamint a fuvarozás, szállítmányozás, raktározás és kommunikáció területén is optimistábbak lehetnek a munkavállalók: a munkáltatók itt a legerősebb alkalmazási hajlandóságról számoltak be a felmérés kezdete óta” – mondta.

Ezzel szemben a mezőgazdaságban továbbra is borúsak a kilátások, bár ez az évnek ebben az időszakában egyáltalán nem szokatlan. A közszférában tapasztalható visszaesés pedig egyenes következménye a kormány elmúlt hónapokban tett nyilatkozatainak az ebben a szektorban tervezett nagyarányú leépítéseket illetően – tette hozzá a vezető.

A vizsgált kilenc ipari szektor közül háromban – a gyártás-termelés, a szállítmányozás-raktározás és a pénzügy területén működő vállalkozásoknál – a legerősebb a munkaadók alkalmazási hajlandósága azóta, hogy 2009. harmadik negyedévében elindult a felmérés.

Regionális bontásban a nyolc magyar régió közül hatban pozitívabbak a munkaadók várakozásai, mint 2010 negyedik negyedévében voltak. Az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig az álláskeresők lehetőségei várhatóan mind a nyolc régióban javulnak. Az arányok a legpozitívabbak a Dél-Alföld (+4 százalék) és a Nyugat-Dunántúl (+4 százalék) térségében, míg a legnegatívabb várakozásokkal az Észak-Alföld (-6 százalék) régióban találkozhatunk. Fontos azonban megjegyezni, hogy ebben a térségben is javult a mutató értéke mind az előző negyedévhez, mind az egy évvel korábbi állapothoz képest (mindkét időpontban -8 volt). Közép-Magyarországon és Budapesten viszont csökkent a munkaerő-felvételi hajlandóság.

A törökök nagyon bizakodnak

Az Európát, Afrikát és a Közép-Keletet magába foglaló EMEA-régióban, a 21 vizsgált országból 13-ban optimisták a munkaadók első negyedévre vonatkozó várakozásai. A felméréshez újonnan csatlakozott országok közül Törökországban nagyon dinamikus fejlődéssel számolnak a munkaadók, 27 százalékon áll a mutatójuk.

3 új ország csatlakozott

Közel 64 ezer munkaadót kérdeztek meg összesen 39 országban (Magyarországon 770 céget), hogy felmérjék a munkáltatók várakozásait a 2011. január-március időszakra vonatkozóan. A vizsgált 39 országból 32-nek a munkaadói terveznek állománybővítést a következő három hónapban. A bolgár, szlovén és török munkaadók a mostani felmérésnél csatlakoztak felméréshez.

Míg egy évvel korábban a térségből 10 ország munkaadói jelentettek negatív felvételi kilátásokat, most csak 7 országnál láthatjuk ezt. A foglalkoztatási hajlandóság a legerősebb Törökországban, Németországban és Svédországban. Az olasz munkaadók 2008 harmadik negyedéve óta először jeleztek pozitív várakozásokat. A régióban a legpesszimistább előrejelzést a görög munkaadók adták.

Indiában, Kínában, Tajvanon, Brazíliában, Törökországban és Szingapúrban születtek a legerősebb előrejelzések, míg Görögországban, Csehországban, Ausztriában és Írországban voltak a legborúlátóbbak. Az újonnan vizsgált országok közül még a leggyengébb kilátásokkal rendelkező Szlovénia is 2 százalékon áll. A vizsgált 36 országból 17-ben a foglalkoztatási kedv csökkenését várják. (35 országból lehetséges éves összehasonlítást készíteni, ezek közül 28-nak pozitív a mutatója.)

Az amerikai és ázsiai térségben továbbra is létszámbővítést terveznek a cégek. A foglalkoztatási hajlandóság az elmúlt 12 hónapban nőtt a régió 8 országában, kivéve egy amerikai országban, ahol az éves összehasonlítás nem lehetséges. Az előrejelzések az USA-ban és Indiában visszafogottan fejlődtek a 2010 negyedik negyedévéhez, és az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, és Japán, miközben tartja a legoptimistább helyét 2008 negyedik negyedéve óta, folyamatosan növeli az előrejelzéseket.

Fél évszázada ugyanaz a kérdés

A Manpower létrehozott egy mutatót, amely a munkaerő „mozgását”, az aktuális trendeket láttatja – már közel fél évszázada. A kutatás a munkaerő mozgásának az irányát, nem pedig a létszámát méri. Ugyanis ha egy országban egyszerre sok kis cég tervez egy-két fős munkaerő-felvételt, ám néhány multi több száz embertől megválik, a mutató végeredménye pozitív lesz, hiába emelkedik a munkanélküliek mennyisége. Az előrejelzés ennek ellenére hasznos, hiszen a segítségével a sok évtizedes adatok összehasonlíthatók, és megismerhetők a foglalkoztatási trendek.

A kezdetektől mindig ugyanazt az egy kérdést teszik fel a kutatók: Hogyan látja az Ön vállalatánál/szervezeténél a munkaerő létszámának alakulását a következő három hónap során a jelenlegi negyedévhez képest? Négy válaszlehetőség van: csökken, nő, stagnál, de a cég el is háríthatja a nyilatkozatot a „nem tudom” válasz megjelölésével.

A mutató értékét úgy számítják ki, hogy a munkaerő-felvételt tervezők százalékos arányából kivonják azokat, akik leépítést hajtanak végre. Így az eredmény, azaz a „Manpower Munkaerő-piaci Mutató” lehet pozitív, negatív, de akár nulla is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik