Pénzügy

Utcára vonulnak a közszolgák

A közszféra dolgozóinak nem sikerült megegyezni a kormánnyal, ezért december 4-én utcára vonulnak. Azt követelik, hogy a kormány vizsgálja felül a munkavállalókat hátrányosan érintő törvényeket, illetve ne fagyasszák be a közszolgák béreit.

A Szakszervezetek Demonstrációs Bizottsága – amelyet a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége alakított – az utcára hívja a munkavállalókat december 4-re, szombatra. A demonstráció a Roosevelt téren lesz, 11 órától – áll a FigyelőNetnek eljuttatott kiáltványukban.

A tüntetés tiltakozás az elmúlt hónapokban a társadalom jelentős részét hátrányosan érintő törvénykezési gyakorlat miatt, mert “a már megszületett törvények és a benyújtott, döntésre váró jogszabálytervezetek többsége sérti a jogbiztonságot, veszélyezteti a munkavállalók érdekeit” – írják a magyarázatban.

A 2011. évi költségvetési törvénytervezet, az adóváltozások a munkavállalók jelentős része számára reálbércsökkenést fog eredményezni – írja SZEF a felhívásában. Ezek az intézkedések ismét a kis keresetű munkavállalókat sújtják, miközben a feketegazdaság tovább virágzik. Emellett nehezményezik, hogy az érdekegyeztetést kiiktatja, formálissá teszik.

“Mára bizonyossá vált, megint nélkülünk döntenek rólunk, mert a kormány a tizenhárom év alatt összegyűjtött magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat három év alatt más célokra akarja elkölteni” – írják. Elfogadhatatlannak tartják, hogy “közszféraellenes hangulatot teremt a mindenkori politika”.

2009-ben már az utcára vonultak a szakszervezetek (MTI)

2009-ben is közösen demonstráltak a szakszervezetek (MTI)

A szakszervezetek még tárgyalnának

A munkavállalók a kiáltványban közölték: ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások, a szakszervezetek demonstrációval adnak hangot tiltakozásuknak. “Hívunk és várunk minden munkavállalót a szakszervezetek közös tüntetésére” – szólítják meg a dolgozókat.

Pénteken délutánra hívta össze a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülését, ahol a nyugdíjakról, valamint a minimálbérről tárgyalnak a felek.

November 19-én demonstrációs bizottságot alakított a három szakszervezeti konföderáció, akkor közölték lapunkkal, hogy mindenképpen tárgyalni akarnak a kormánnyal, és tüntetést csak a legvégső esetben szerveznek.

“Nem cél a demonstráció, csak eszköz arra, hogy elfogadható megállapodás jöjjön létre a kormánnyal. Tárgyalni akarunk” – szögezte le akkor Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke a három szakszervezeti szövetség nevében. Fehér József, a SZEF alelnöke szerint a 2011-es költségvetésnek a közszféra lesz a vesztese, és úgy látják: folytatódnak a 2006 óta tartó megszorítások és a létszámcsökkentés.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke felhívta a figyelmet: a tagjaik szolidaritást vállalnak a közszolgálati munkavállalókkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik