Pénzügy

Milliárdokba kerülhet a tisztogatás

admin
admin

2010. 11. 02. 06:59

Minisztériumonként átlagosan 64 munkaügyi pert indítottak, és ha ennek felét az elbocsátott dolgozók nyerik meg, akkor a közszolgálati dolgozók átlagbérével számolva a kormánynak több mint 2,4 milliárd forintot kell majd kifizetnie a kamatok és kártérítés nélkül. Az összeg akár az ötmilliárd forintot is elérheti - írta a Blikk.

A kormány nem sokkal hivatalba lépése után fogadta el azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy indoklás nélkül küldjenek el munkavállalókat a közigazgatásból – emlékeztet a bulvárlap.

A Blikk egy hónappal ezelőtt hivatalos levélben kereste meg valamennyi minisztériumot, valamint a Miniszterelnökséget, és arról érdeklődött, hány munkatárstól váltak meg a kormányváltás óta, és emiatt hány munkaügyi per indult ellenük. Kiderült, több száz pert kezdeményeztek a tárcák ellen, de van, ahol nem árulják el, hány embert küldtek el.

A legtöbb per a Belügyminisztérium és háttérintézményei ellen indult a kormányváltás óta, összesen 243-an támadják bíróság előtt a tárcát és az igazgatása alá tartozó intézményeket. A BM tájékoztatása szerint 638 ember távozott tőlük, egy részük felmentéssel, egy részük pedig közös megegyezéssel ment el.

A Nemzetgazdasági Minisztériumból (NGM) és háttérintézményeiből 273 fő távozott, a legtöbb közös megegyezéssel (222), 51 embert viszont kirúgtak a kormányváltás óta. Az NGM tájékoztatása szerint ellenük 12 munkaügyi per indult.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban és a hozzá tartozó hivatalokban 73 dolgozót cseréltek le, ebből 36-at mentettek fel, a többi közös megegyezéssel, vagy lemondás miatt távozott. A Külügyminisztériumban úgy válaszoltak: összesen 6 embert cseréltek le, ebből 4-en indítottak pert – olvasható a lapban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.