Pénzügy

35 ezer embert rúghatnak ki?

admin
admin

2010. 10. 31. 20:48

Alkotmánybírósághoz fordul a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), ha a parlament elfogadja azt a fideszes képviselői indítványt, amely szerint a jövő évtől közigazgatásban is lehetőség lenne a munkáltató indoklás nélkül elbocsátására.

Varga László, a SZEF elnöke vasárnap az M1 Híradójának elmondta: a törvény elfogadásával néhány hónap alatt 35 ezer ember kerülhet az utcára. A törvény azt eredményezi majd, hogy ha egy köztisztviselőt politikailag vállalhatatlannak tartanak, akkor szakmai munkájától függetlenül, minél egyszerűbben, kisebb költségvetéssel lehet elbocsátani. Ez ugyanúgy alkotmányellenes, mint a kormánytisztviselőket érintő hasonló rendelkezés – szögezte le.

Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán, fideszes országgyűlési képviselők hétvégén terjesztették az Országgyűlés elé a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosítást, amely szerint jövő év január 1-jétől a közszolgálati jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti.

Az új Országgyűlés még június 21-én fogadta el újra a Sólyom László államfő által visszaküldött, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt; a jogszabályt annak június 8-i elfogadását követően az államfő nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.
A Ház zárószavazás előtt egy módosító csomag elfogadásával kibővítette a törvényt, annak hatálya alá vonta a közigazgatási államtitkárokat és a helyettes államtitkárokat, azaz a szakmai vezetőket; de nem változtatott azon a passzuson, amellyel az államfő nem értett egyet: így a munkáltatók a kormánytisztviselőket ezután indoklás nélkül menthetik fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.