Pénzügy

Vége a válságnak Németországban

Németországban 1992 óta a legalacsonyabbra, 3 millió alá csökkent a munkanélküliek száma októberben. A szezonális hatások nélkül számított munkanélküliségi ráta a szeptemberi 7,2-ről 7 százalékra csökkent. Egy évvel korábban 7,7 százalékos volt.

A munkaügyi hivatal (BA) csütörtökön közölt adatai szerint a 82 milliós országban 2 millió 945 ezer a regisztrált munkanélküliek száma, ami 18 éve a legalacsonyabb októberi érték, 86 ezerrel kevesebb a szeptemberinél és 283 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.

A 2008 őszén elmélyült világméretű gazdasági válság munkaerő-piaci hatásai eddig is viszonylag mérsékeltek voltak Németországban. Eleinte nőtt ugyan a munkanélküliség, de meg sem közelítette a 2005 elején mért 12,6 százalékos történelmi csúcsot, most pedig az Európai Unió legnagyobb országa és legerősebb gazdasága már rohamléptekkel lábal ki a válságból. A gazdasági növekedés a berlini kormány várakozásai szerint az idén elérheti a 3,4 százalékot.

Ráadásul az őszi időszakban hagyományosan javulnak a munkaerőpiaci mutatók, így a foglalkoztatottság is. A BA csütörtöki adatai szerint szeptemberben 40,9 millióan álltak munkaviszonyban, 348 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a csecsemőktől az aggastyánokig minden második ember dolgozik Németországban.

A kibontakozó konjunktúra hamarosan munkaerőhiányhoz vezethet, különösen magasan képzett szakemberekből lehet kevesebb, mint amennyit a gazdaság igényel. Vezető kutatóintézetek ezért azt jósolják, hogy vége lehet a 40 órás munkahétnek, és középtávon akár 45 órára is emelkedhet a heti munkaidő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik