Pénzügy

Egyre több a jogsértő munkaadó

A rendes vagy rendkívüli felmondás miatt keresték fel a legtöbben a Jogpontok tanácsadásait, de sokan panaszkodtak arra is, hogy a cégtől való távozás után nem kapták meg a járandóságukat, papírjaikat. A munkanélküliek pedig a vállalkozóvá válásról érdeklődtek.

2010 februárjától júliusáig 14 440 ügyben adtak tanácsot a Jogpontok. Az ügyfélkör nem változott: a munkavállalók, álláskeresők, vállalkozók és a nyugdíjasok keresték főként az ingyenes szolgáltatást. Folyamatosan magas – 8059 – a munkajogi tanácsadások száma, a társadalombiztosítási, szociális kérdések és a vállalkozásokkal, cégjoggal kapcsolatos tanácsadások száma viszont kevésbé dinamikusan nőtt.

Az elmúlt félévben ugyanakkor jelentősen megemelkedett a profilon kívüli ügyek száma: míg az első két félévben 4,5 százalékos volt az arányuk, ez az utolsó félévben 15 százalékra nőtt. Főként a vállalkozók érdeklődtek arról, hogyan tudnák kintlévőségeiket behajtani. A nyugdíjasok pedig a mindennapi életvitelüket, vagyonukat érintő kérdésekkel kapcsolatban, például tulajdonjoggal, cselekvőképességgel kapcsolatos kérdésekben fordultak a jogászokhoz.

Nem adták ki a papírokat

A munkajogi tanácsadásokon belül a leggyakrabban (37 százalék) a munkajogviszony megszüntetésével kapcsolatos kérdésről esett szó, de a munkaszerződés módosításával kapcsolatos ügyekben is jellemző volt az előzetes tájékozódás. Szükség is volt rá, csaknem 400 esetben a munkáltató szerződésmódosítási ajánlatát a Jogpontok szakemberei jogellenesnek értékelték. Még további 91 ügyben a munkáltató fenyegetéssel próbálta meg a munkavállalót szerződésmódosításra kényszeríteni. Az ilyen esetek száma jelentősen megemelkedett az előző félévhez képest.

A munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos másik sűrűn felmerült témakör a munkáltatóval való elszámolás, a járandóságok kifizetése, az igazolások kiadása volt. Az elmúlt félévben a rendes felmondások közül az esetek 31 százalékában, míg a rendkívüli felmondások közül az esetek 65 százalékában az indokolás nem felelt meg a törvényben írt feltételeknek.

A munkabér megfizetésével kapcsolatos kötelezettségek megsértése a szállítás, a raktározás, a posta, a távközlés, a vendéglátás, a szállodaipar és az egyéb szolgáltatás szektorokban növekedett. A munkaidő, a munkabér és a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos jogsértéseket pedig a kereskedelemben, a feldolgozóiparban és az építőiparban tapasztalták a leggyakrabban a szakemberek. A kereskedelemben volt problémás a munkaszerződés módosítása is. A Jogponton gyűjtött adatok egyébként azt mutatják, hogy a jogsértő cselekmények mintegy 39 százaléka egy szisztematikus jogsértő sorozat részét képezi.

Sok munkanélküli vállalkozásba kezdene

2664 társadalombiztosítási és szociális jogi tanácsadás volt idén februártól júliusig, ezekben a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos kérdések domináltak, csaknem az ügyek felét tette ki. Jellemzően a megélhetésüket egyre bizonytalanabbnak látók tájékozódtak a nyugdíjjogosultság feltételeiről, illetve az igénylés módjáról. Az egészségbiztosítási kérdéseken belül elsősorban a pénzbeli ellátásokkal, illetve magával az egészségbiztosítási ellátásokra való jogosultságról érdeklődtek igen sokan.

A vállalkozási és cégjogi tanácsadások száma kisebb mértékben meghaladta a társadalombiztosítási (és szociális) jogi tanácsadások számát. A legintenzívebben azok érdeklődtek a jogászoknál, akik vállalkozást alapítanának: a részletes adatgyűjtés szerint leginkább az álláskeresők kéreződködtek, és főként kft. alapításának a módjára voltak kíváncsiak. A már vállalkozók a társaságaik irányításáról és támogatásáról tájékozódtak a Jogpontokon.

A Jogpontok

2009. február elején kezdték meg működésüket az ország hét régiójában, 141 helyszínen a Jogpontok. Az idei év január végéig újabb tíz Jogpont jött létre, hogy a szolgáltatás minél kiegyensúlyozottabb legyen. A jogászok ingyenesen nyújtanak munkajogi, társadalombiztosítás-jogi, cégjogi tanácsadást, valamint segítik a vállalkozási ismeretek bővítését is.

A projektet az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége négy munkáltatói szervezettel, a Magyar Iparszövetséggel, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségével, az Ipartestületek Országos Szövetségével és az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és
Kereskedelmi Társaságok Országos
Szövetségével közös partnerségben valósítja meg.

Bővebb információ a Jogpont hálózat honlapján olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik