Pénzügy

Vallási megszállott lett egy orosz gyáros

Egy orosz gyáros, Vaszilij Bojko-Velikij orosz milliárdos megparancsolta, hogy holdingja minden dolgozójának egyházi esküvőt kell kötni 2010. október 14-ig, és megtiltotta, hogy a nők megszakítsák terhességüket. Emellett esőért is imádkozniuk kell.

Az üzletember ismert volt már, amikor még csak Bojkónak hívták, és nem volt Velikij, vagyis Nagy. Számos vállalat ellenséges átvételében volt része, jó néhány társaságok közötti háborút indított, és valahogy Oleg Gyeripaszka ismert oligarchához kerültek mindazok a cégek, amelyeknek pénzügyeibe Bojko belefolyt.

Akkor változott meg valami, amikor őrizetbe vették Moszkva melletti földek csalárd megszerzése miatt. Azt írta a börtönből, hogy sorsáról “az emberi nem ellensége és annak sátáni szektákba tömörült szolgái” tehetnek. Azóta hatalmas keresztet visel a ruháján, és szakállt növesztett.

Esőért imádkoznak a dolgozók

De mindez semmi ahhoz képest, hogy felszólította holdingja több mint 6000 dolgozóját, hogy imádkozzanak esőért, elbocsátás terhe mellett kötelezte őket, hogy két hónapon belül tartsanak egyházi esküvőt, és megtiltotta a nőknek a terhességmegszakítást.

A Komszomolszkaja Pravda felkereste Bojko-Velikij valójában Ruzszkoje Moloko – azaz Ruzei Tej – elnevezésű, de Russzkoje Moloko (Orosz Tej) – néven reklámozott, 1500 embert foglalkoztató cégét, s bár az emberek menekültek az újságírók elől, végül ellérték a tulajdonost, aki az igazgatók jelenlétében fogadta őket. Az utóbbiak kérdésre elmondták: persze, hogy imádkoznak az esőért, méghozzá őszintén, hívják a többi dolgozót is, és azok jönnek.

Készek az egyházi esküvőre is, majd valamikor. Hogy Bojko-Velikij levelében októberben jelölte ki a határidőt, azt szerintük “nem kell kényszerítésnek tekinteni, hanem inkább annak, hogy elgondolkodásra bíztat ezzel” – mondják. De halkan hozzáteszik: örülnek, hogy mások is eltöprengtek a főnök parancsán, s még jobban örültek, hogy az ügyészség is érdeklődni kezdett a törvénysértések miatt – az efféle rendeletek ugyanis törvénysértőek.

A sajtó szerint ez egy reklámfogás

A Komszomolszkaja Pravda munkatársai élnek a gyanúperrel, hogy a fizetett reklám túl drága, s Bojko-Velikij talán ezért akarja ilyen módon a közvélemény tudtára adni, milyen remek tejet árul, s az ezért kerül más cégek termékeihez képest több mint a duplájába.

A lap kedden közölte a cikkre érkezett olvasói hozzászólásokat. A Jehidno nevű olvasó például a “technológia” iránt érdeklődik: lehet egyházi esküvőt tartani, és az erről szóló papírt bemutatni, de arról vajon hol adnak papírt, hogy nem végeztek terhesség-megszakítást valakin?. Egy másik olvasó azt írta: ez az ember azt hiszi, ilyen módon megválthatja magát, de Isten nem korrumpálható, hozzá csak tiszta szívből, imával lehet fordulni, de a parancs távol áll a tiszta szívtől… Vera pedig azt kérdezte: mennyit ér a kizsarolt hit?

Közben a kampány magasabb fokozatba kapcsolt: kedden megjelent Bojko-Velikij alapítványának nyílt levele a Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlapban, s eszerint mindaddig nem lesz eső és nem juthat be az orosz nép a mennyek országába, amíg nem tanúsít bűnbánatot és nem vezekel egyebek között a nyugati családtervezési programok jegyében végrehajtott terhesség-megszakítások és az utolsó orosz cár megölése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik