Pénzügy

Új ügyvezető a DGS Global élén

A menedzsment és HR-tanácsadást számos kutatásra alapozó DGS Global tanácsadócég alapító tulajdonosa, Dara Péter eddigi ügyvezető igazgató a jövőben a cég elnöki posztját tölti be, az ő helyére pedig Szelecki Zsófiát nevezték ki.

Szelecki Zsófia, eddigi vezető tanácsadó több mint másfél évtizede tevékenykedik tréneri, humán tanácsadói területen. Ez idő alatt különböző funkciókban vezetői tapasztalatokra is szert tett. Számos szakmába vágó kutatási, fejlesztési projekt kezdeményezője és részese volt. A két évtizeden át folytatott tanári praxisát követően 1996-tól az Inside Rt.-ben trénerként, majd ezzel párhuzamosan képzési igazgatóként tevékenykedett. A cég átszervezését követően, 2001-től 2009-ig, a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. egyik üzletágának vezetője volt, emellett évek óta foglalkozik vezetők coacholásával.

Dara Péter újabb alkotó tevékenységbe kezd, melyek mellett – három gyermek édesapjaként – családjával is több időt kíván tölteni. A tízévnyi felsőoktatásban végzett munkája alapján jól látja a képzési rendszer hiányosságait, ezért – oktatóként, valamint a Pécsi Tudományegyetem HR Menedzsment Kutatóközpont vezetőjeként – tudatosan törekszik arra, hogy minél több gyakorlati tapasztalatot, esettanulmányt, friss trendet ismertessen meg a hallgatókkal.

A tudatosabb, más cégekre és a munkavállalókra jobban odafigyelő, ugyanakkor a szervezetek hatékony működését biztosítani tudó vezetői kultúra fejlesztését a Devise Hungary élén szeretné elősegíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik