Pénzügy

Jár a munkanélküli segély az EU-tagországból is

admin
admin

2010. 05. 23. 08:23

Május elsejétől azok a magyar állampolgárok, akik egy másik tagállamban végeztek munkát, ugyanolyan feltételek mellett jogosultak a munkaviszony megszűnése után ellátásért folyamodni az adott tagállamban, mint annak állampolgárai.

Lengyelné Varga Nóra, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal EU-integrációs kirendeltségének vezetője elmondta: az Európai Bizottság tavaly fogadta el a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló szabályhoz kapcsolódó végrehajtási rendeletet, így 2010. május elsejétől megváltoztak az uniós munkanélküli ellátás szabályai is.

Azok a magyar állampolgárok, akik egy másik tagállamban végeztek munkát, ugyanolyan feltételek mellett jogosultak a munkaviszony megszűnése után ellátásért folyamodni az adott tagállamban, mint annak állampolgárai, feltéve, ha az volt az utolsó munkavégzés helye – mondta Lengyelné Varga Nóra.
Hangsúlyozta: ha valaki az utolsó munkavégzés helye szerinti tagállamban jogosult munkanélküli ellátásra, akkor mindenképpen érdemes ott igényelnie azt.

Minden országban más szabályok vonatkoznak a munkanélküli ellátásokra, a jogosultság általában attól függ, hogy a munkanélkülivé válást megelőzően mennyi időt töltött az illető munkaviszonyban, vagy mennyi volt az átalagkeresete.
Németország és Ausztria azok az uniós tagállamok, amelyek még nem nyitották meg teljesen munkaerőpiacukat a magyar munkavállalók előtt, így ezekben a tagállamokban lehetséges, hogy – munkavállalási engedéllyel dolgozó munkavállalók esetén – nem igényelhető a munkanélküli ellátás.

Speciális szabályok vonatkoznak a határmenti ingázókra, akik az ellátását csak a lakóhelye szerinti államban tudják igénybe venni.
A hazatérő munkavállalók, azok, akik másik tagállamban dolgoztak és éltek, de miután munkaviszonyuk megszűnt, hazatértek, választhatnak, hogy az ellátását attól az országtól szeretnék igényelni, ahol addig dolgoztak, vagy Magyarországtól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.