Pénzügy

Emelnék a mérnöki pálya presztízsét

admin
admin

2010. 05. 18. 14:25

Végezzenek naprakész és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő tudású mérnökök, legyen magasabb a pálya társadalmi presztízse, váljanak népszerűbbé a természettudományok – ezeket a célokat fogalmazta meg egy vállalatokból, szervezetekből és felsőoktatási intézményekből alakult szövetség.

Ezeket az alapvető és szükségszerű célokat fogalmazta meg 12 hazai nagyvállalat, az ország több felsőoktatási intézménye valamint számos, a témáért felelős szakmai szervezet. 20 millió forintos alaptőkével megalakult az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség.

A mérnökszakma presztízse egyre csökken, illetve a természettudományok iránti érdeklődés is alacsony a fiatalok körében – áll a szövetség közleményében. Azonban az is tény, hogy a mérnök végzettséggel rendelkező szakemberek többsége hiányos szakmai tapasztalattal és nyelvtudással kerül ki a munkaerőpiacra, így az igényekhez szükséges hiányzó tudást rendszerint a vállalatnak kell „bepótolnia“. Ezen hiányosságok és folyamatok akár odáig is vezethetnek, hogy beruházások maradnak el, és romlik a magyarországi cégek versenyképessége más országokban működő leányvállalatokkal szemben.

A legtöbb vállalat mára felismerte, hogy a magyar munkaerőpiac versenyképesebbé tételéhez szükség van a munkaerő-kínálat és -kereslet szorosabb összehangolására, a munkaerőpiacon jelen lévő piaci szereplők együttműködésére. Ezért sürgettek közös programot, mely koordinálja az oktatási intézetek mérnökképzési programjait és a piaci igényeket.

„Ilyen céllal eddig is sok egyéni kezdeményezés indult el, de az Együtt a Jövő Mérnökeiért konferencia óta eltelt másfél év alatt mindenki belátta, hogy a hatékony fellépéshez nagyszabású összefogásra van szükség. Példátlan elkötelezettségről és együttműködésről tettek tanúbizonyságot a szövetség alapító tagjai, akik között egyaránt vannak hazai nagyvállalatok, egyetemek, főiskolák, és szakmai szervezetek” – nyilatkozta Dr. Palkovics László, a Szövetség megválasztott elnöke.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a szövetség megalakulása alkalmából elmondta: „Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség alapításában részt vevő vállalatok, felsőoktatási intézmények és szakmai szervezetek képviselői sokat tehetnek azért, hogy a természettudományos képzés iránt növekedjék a fiatalok érdeklődése, vonzóbb legyen számukra a mérnöki pálya. A szövetségre lépők együttműködése arra is lehetőséget teremt, hogy a felsőoktatás szereplői jobban értsék az ipar elvárásait, a munkaerőpiac igényeit. Az ipari vállalatok számára is értékes ismeretekkel rendelkező szakemberek nagyobb eséllyel találják meg a számításukat itthon, hozzájárulva a magyarországi vállalatok versenyképességének növeléséhez.”

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség alapítói:

ABB Kft., Audi Hungaria Motor Kft., Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Bosch csoport Magyarország, Continental Teves Magyarország Kft., Ericsson Magyarország Kft., Informatikai Vállalkozások Szövetsége, Jabil Circuit Magyarország Kft., Lego Manufacturing Kft., Magyar Autóműszaki Felsőoktatásért Alapítvány, Magyar Innovációs Szövetség, MOL-csoport, NI Hungary Kft., Nokia Komárom Kft., Pro Progressio Alapítvány, Siemens Zrt., ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.

Tiszteletbeli tagok:

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Pannon Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Szent István Egyetem. Csatlakozási szándékát az alapítás óta az IAESTE Hungary és a Kutató Diákokért Alapítvány jelezte.

.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.