Pénzügy

Nincs esélyünk elhelyezkedni IT-ismeret nélkül

admin
admin

2010. 03. 09. 09:06

Öt éven belül a magyarországi munkahelyek kilencven százalékának betöltéséhez elengedhetetlen lesz a digitális írástudás - mondta Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára.

Az IVSZ és a MeFIT Alapítvány (Magyar-európai Fejlesztésekért az Információtechnológiában Alapítvány), csatlakozva az unió húsz országban elindított e-képességek hetéhez (e-skills week), országos rendezvénysorozaton hívja fel a döntéshozók, kis- és közepes vállalkozók, illetve a diákok figyelmét arra, hogy a digitális írástudás milyen fontos szerepet játszik a munkaerőpiacon is.

Az öt vidéki helyszínen, több száz résztvevővel történt találkozásokat összegezve Klotz Tamás elmondta, a kkv-k nem érzékelik az informatika fontosságát, s csupán költségelemként tekintenek rá. Nemigen tudják, mire használható az informatika, s azt sem, miképpen növelhetnék hatékony alkalmazásával a versenyképességüket. A két szervezet hasonló témában a fővárosban három rendezvényt tart.

Tilesch György, az alapítvány főigazgatója kifejtette: a magyar felnőttképzés többnyire nem piacképes, s inkább csak beszélnek az élethosszig tartó tanulásról a munkaadók és a munkavállalók, de nem eszerint tevékenykednek. Hozzátette: a magyar kis és közepes cégeknek csupán 5-10 százaléka folytat belső képzést, szemben a nagy vállatok 25 százalékával. Ebből következően egy olyan munkavállaló, amelyik kis vagy közepes céghez kerül, gyakorlatilag lemondhat a felnőttképzésről.

Újabb tapasztalatként elmondta, Magyarországon fele annyi vállalkozó gondolja fontosnak a felnőttképzést, mint például Csehországban. Ugyanakkor a magyar munkaadó munkavállalókkal szembeni informatikai tudásbeli elvárásai megegyeznek egy svéd munkaadóéval. Az elvárások tehát nagyok, miközben a vállalatok nem támogatják a munkavállalókat abban, hogy ezeknek meg tudjanak felelni.

Klotz Tamás a diákokról azt mondta: sokkal jobban érdeklődnek az informatika iránt, de a nyelvtudás hiánya őket is akadályozza a világhalón való közösségi együttműködésben, kapcsolattartásban.

A főtitkár elmondta azt is, hogy az IVSZ közreműködésével elindítanak egy országos tesztet, ami az állampolgárok, ezen belül elsősorban a diákok digitális felkészültségét méri fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.