Pénzügy

Autógyár lett a legvonzóbb vállalat

admin
admin

2010. 03. 08. 10:49

Az Audi lett a 2009-es év legvonzóbb vállalata, de a Mol és az OTP is dobogós helyezést ért el – áll egy felmérésben, amelyet közel ötezer hallgató véleménye alapján készítettek. A műszaki felsőoktatásban részt vevők pedig az autógyártó cég mellett a Boscht és a Nokiát is díjazták.

Magyarországon a Legvonzóbb Vállalat mind a közgazdász hallgatók, mind a műszaki szakos fiatalok körében az Audi Hungaria Motor Kft., amelyet a mindkét sorrendben betöltött helyezése miatt a felmérés összesített győztesének is tekinthetünk.

Az elemzésből nem csupán általános rangsorokat tudhatunk meg, de megismerhetjük az iparági sorrendeket és a leginkább jelen lévő, illetve leginkább hiányolt vállalatok rangsorát oktatási intézményenként. Emellett a felmérés több mint 40 kérdéssel vizsgálta a pályakezdés előtt álló hallgatók kompetenciáit és a jövőbeli, ideális munkáltatóval szembeni elvárásaikat.

Kiderült: minden negyedik hallgató csupán a záróvizsgáját követően kezdi meg az álláskeresést, és az átlagosan elvárt kezdő fizetés a közgazdászhallgatók esetében a Budapesti Corvinus Egyetem végzőseinél a legmagasabb. A válság hatására megnőtt azoknak a száma, akik első évük után egyáltalán nem számítanak fizetésemelésre, illetve hogy a diákok a leghitelesebb információszerzési forrásnak azt tartják, ha személyesen léphetnek kapcsolatba a vállalattal.

16. alkalommal készítette el az AIESEC a Magyarország Legvonzóbb Vállalata felmérést a Develor Tanácsadó Zrt. stratégiai és tanácsadói együttműködésével. A kutatásban több mint 4700 műszaki és közgazdászhallgató vett részt Magyarország 15 felsőoktatási intézményéből. A végzős hallgatók közel 30 százalékát megkérdezték, így a felmérés reprezentativitásában és mintanagyságában egyedülálló. A korábbi évekkel szemben újítás, hogy a közgazdászok, a mérnök- és informatikushallgatók mellett a vegyészek is bekerültek a mintába, és tavalyhoz képest immár a Semmelweis Egyetem hallgatóinak a véleményét is megkérdezték.

2009 legvonzóbb vállalatai

A közgazdász hallgatók körében
1. Audi Hungária Motor Kft.
2. MOL Csoport
3. OTP Csoport
4. Coca-Cola
5. Hilton
6. L’Oreal
7. Magyar Telekom Csoport
8. Minisztériumok
9. IKEA
10. Deloitte

A műszaki hallgatók körében
1. Audi Hungaria Motor Kft.
2. BOSCH Csoport
3. NOKIA
4. Magyar Telekom Csoport
5. IBM Magyarország
6. Microsoft Magyarország
7. Porsche Hungária
8. MOL Csoport
9. SONY
10. General Motors

Top 10 vállalat 2009-ben a közgazdász hallgatók körében
A Legvonzóbb Vállalat 2009-ben: Audi Hungária Motor Kft.
2. MOL Csoport
3. OTP Csoport
4. Coca-Cola
5. Hilton
6. L’Oreal
7. Magyar Telekom Csoport
8. Minisztériumok
9. IKEA
10. Deloitte

Top 10 vállalat 2009-ben a műszaki hallgatók körében
A Legvonzóbb Vállalat 2009-ben AUDI Hungaria Motor Kft.
2. BOSCH Csoport
3. NOKIA
4. Magyar Telekom Csoport
5. IBM Magyarország
6. Microsoft Magyarország
7. Porsche Hungária
8. MOL Csoport
9. SONY
10. General Motors
,,

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.