Pénzügy

Színdarabot készítettek a hiányszakmákból

A rendhagyó darab bővelkedik kamaszos poénokban, és a néha erotikus célzásoktól sem mentes mesébe a szerző belecsempészett jó néhány, a hiányszakmákra jellemző információt. Sőt még az ösztöndíjakról is szó esik, ám egy pillanatra sem törik meg a színház varázsa.

Rendkívül ötletesnek találta és támogatásáról biztosította a szombathelyi Weöres Sándor Színház kezdeményezését, a Szakmák Színháza elnevezésű előadás-sorozatot a bemutató után Herczog László munkaügyi és szociális miniszter. „Ezt a darabot látni kellett. Érzékeltem, ahogy a gyerekek együtt élnek a történettel, visszaintegettek a színészeknek. Az a megoldás pedig, ahogy a darabon belül a videotechnika és a színház eszközeit ötvözték egymással, nagyon ötletes volt” – mondta.

Azok a foglalkozások, amelyeket a színészek bemutattak – a lakatos, az elektronikai műszerész, a szabó, az asztalos és a kórházi ápoló – hiányszakmák, ezért fontos, hogy ebben a kötetlenebb formában, a művészet közvetítésével is ismereteket gyűjthettek ezekről a pályaválasztás előtt álló fiatalok – tette hozzá a miniszter.

Bemutatják a hiányszakmákat

A történet legelején Merlin, a varázsló (Jordán Tamás) csuklyás palástjába burkolva háttal a közönségnek a „világmindenséget vezényli” – a szombathelyi futóműgyár üzemcsarnokában parancsának engedelmeskedve mozdulnak a robotkarok –, majd a szó szoros értelmében lelép a filmvászonról. A feleségével folytatott párbeszédből azonban csakhamar kiderül, hogy a nagy varázsló otthon bizony csak egy kényelmes „papucs”, aki hónapokon keresztül képtelen volt összeeszkábálni egy madárijesztőt.

Vlahovics Edit, Balogh János és Jordán Tamás a darab előadásán (fotó: MTI)

Vlahovics Edit, Balogh János és Jordán Tamás a darab előadásán (fotó: MTI)

Kisvártatva színre lép a történet főhőse, Jancsi is, akinek fogalma sincs, hogy milyen pályát, foglalkozást válasszon magának. Merlin ötletének engedve közösen egy robotlány elkészítésébe kezdenek. Jancsi hirtelen a futóműgyár tanműhelyében találja magát, mesterének, István bácsinak és idősebb tanulótársának, Dávidnak a segítségével – no meg időnként Merlin varázserejének köszönhetően – lemezt hajlít, hegeszt, fúr és kalapál, s hamarosan elkészül a robot alsó teste. A munka az elektronikai műhelyben folytatódik, ahol mozgató motort és villogó ledeket szerelnek a masinába, ügyelve arra, hogy szíve is legyen a gépezetnek.

A robot törzse és kockafeje már az asztalosműhelyben készül el, bemutatva a szalagfűrészelés veszélyeit, majd miután Jancsi arcot fest és nevet is ad neki, egy szabóműhelyben fel is öltöztetik. A gép azonban elromlik, s – megmagyarázatlan okból – javítóműhely helyett kórházba szállítják. Merlin a mese szabályait követve azt tanácsolja a fiúnak, csókolja meg a robotlányt, amely a csók hatására megelevenedik, így a körülötte álló orvosok és ápolók már meg tudják menteni az életét.

1400 diák látja majd

A következő napokban a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének támogatásával több mint 1400 pályaválasztás előtt álló fiatal tekintheti meg a Weöres Sándor Színházban a Horgas Ádám rendezte előadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik