Pénzügy

Durván ráfaraghatnak a Vanderbiest dolgozói

Mit tehet az az egykori alkalmazott, aki nem tudja megszerezni a kilépési papírjait a cégtől, ráadásul még tartoznak is neki néhány havi munkabérével? Hová fordulhat? Ki segít neki? Ezekre a kérdésekre próbált válaszokat keresni az fn.hu. Cikkünk apropóját a Vanderbiesttel - egy lichtensteini, s egy seychelles-szigeteki bejegyzésű cégnek tavaly eladott vállalattal - kapcsolatban felmerült kérdések adták.

„Férjem tavaly augusztusban új munkahelyre ment… kamionsofőr… 4 hetet dolgozott Belgiumban, utána itthon volt 1 hetet és ez így ment novemberig. Akkor felmondott november 21-én, ugyanis az augusztusi fizetésén kívül több fizetés nem érkezett. Amikor a felmondása után eltelt egy hét, akkor betelefonált a cég irodájába, hogy érdeklődjön a kilépős papírjai után s közölték vele, hogy azokat még nem tudják kiadni…” – áll az fn.hu egy olvasójának levelében.

A hölgy leírta azt is, hogy a kilépős papírokat a mai napig nem kapták meg, így a férje nem tud új munkahelyet keresni, de még betegállományba vagy munkanélkülire sem mehet. A levélíró szerint a cégnél állandóan lerázzák, a vezetőt pedig nem tudja elérni. Az fn.hu megpróbálta utolérni a munkáltatót, a Vanderbiest Invest Szállító és Kereskedelmi Kft.-t, ám egyetlen telefonszámukon sem sikerült beszélnünk velük, az e-mail címükre küldött levelünkre pedig csak hibaüzenet érkezett.

Nem érdeke a cégnek

A munkajogász szerint ilyen esetre nincs semmiféle szankció a munka törvénykönyvében. Lőrik Erzsébet hozzátette, hogy nem érti, miért tett így a munkaadó, hiszen nem származik anyagi haszna belőle. Azt javasolja, hogy a volt dolgozó szólítsa fel írásban a vállalkozást: adja ki a papírokat. „Ha egy munkavállaló szabályosan mondott fel, arról kell lennie valamilyen okiratnak a kezében, ha levélben megkereste a munkaadót a kilépési papírok miatt, az is egy olyan dokumentum, amellyel bizonyítja, hogy minden lehetséges lépést megtett” – hívta fel a figyelmet.

Ha ennek ellenére sem sikerül megszereznie, akkor jelentse az esetet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél, a munkaügyi ellenőrök vizsgálják meg a vállalkozót. Be is perelheti emiatt a céget – főként, ha már több hónapja húzódik az ügy –, hiszen a volt dolgozó a papírok „rendezetlensége” miatt nem tudott elvállalni más munkát, vagy épp nem kapta meg az álláskeresési járadékot, így bevételkiesésének a volt munkaadója az oka. A bíróság ezért kártérítést ítélhet meg neki.

Lőrik Erzsébet szerint a panasszal minél előbb hivatalos szervhez kell fordulni. Elsősorban azért, mert hónapok óta nem tudott pénzt keresni a munkavállaló. A papírok visszatartásának az oka például a cég felszámolása is lehet, ilyen esetben azonban a felszámolónak kell intézkednie. Most azonban nem ez történt. Az fn.hu utánanézett: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elektronikus cégjegyzékének adatai alapján a Vanderbiest cég nem áll felszámolás alatt.

Fizetéssel is tartoznak?

A cég volt dolgozói egy blogot hoztak létre, ahol a legtöbben arra panaszkodnak, hogy többhavi bérükkel tartozik nekik a vállalkozó, illetve olyan is akad, akit a közös megegyezés aláírására akartak rávenni (elmondása szerint azért, hogy ne kelljen kifizetni neki a végkielégítést).

Általános kérdésként vetettük fel a jogásznak: hasonló esetben kihez fordulhatnak a dolgozók?

Ha egy cég az elbocsátott vagy felmondott dolgozóinak nem fizette ki a bérét, akkor a Munkaügyi Bírósághoz kell fordulniuk. Ezek a perek gyakran elég hosszadalmasak, ezért nagyon gyorsan kell lépniük – mondta Lőrik Erzsébet.

Lichtenstein és Seychelles-szigetek

Az fn.hu az e-cegjegyzek.hu-n annak is utánanézett: a Vanderbiest alaptőkéje 14,8 millió forint.

Ugyanakkor érdekes, s a munkavállalók szempontjából nem feltétlenül jó hír, hogy a Cégközlöny Online adatai szerint a Vanderbiestet tavaly augusztusban megvásárolta két külföldi vállalat – az egyik lichtensteini, a másik Seychelles-szigeteki bejegyzésű – két magyar magánszemélytől, Gelencsér Szabolcstól és Gelencsér Geroldtól.

A volt tulajdonosok egyikét sikerült elérnie a z fn.hu-nak. Gelencsér Gerold levelében jelezte: „2009 augusztusa óta megszűnt az ügyvezetői státuszom, ezáltal semmilyen irányítási és döntési jogom nincs a cégben. Ennek ellenére tavaly augusztustól folyamatosan arra törekszem erőmön felül, hogy az alkalmazottakat semmilyen kár ne érje a cég jelenlegi helyzete miatt.”

Jelezte, hogy amíg ő vezette a céget, addig mindenki rendben megkapta a papírjait és a bérét. Kijelentette, hogy az interneten elindított blogon valaki az ő nevében válaszolgat a hozzászólásokra, és tiltakozik az ellen, hogy ezen a fórumon rossz színben tüntetik fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik