Pénzügy

Szövetkeztek a belga, spanyol és magyar munkaadók

admin
admin

2009. 11. 24. 14:15

Közös, a munkaadók prioritásaira épülő programot dolgozott ki a magyar, a spanyol és a belga gyáriparosok szövetsége a 2010 január és 2011 június közötti időszakra, amikor Spanyolország, Belgium és Magyarország egymást követően látja majd el az Európai Unió elnökségi feladatait.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az MTI-nek elmondta: a program középpontjában a lisszaboni szerződés hatálybalépésének elősegítése, a szerkezeti reformok végrehajtása, a biztonságos energiaellátás biztosítása és az EU-n belül a nemzetközi kapcsolatok erősítése áll.

A “Kéz a kézben a válság leküzdéséért” című javaslatcsomagban egyebek között a kis- és középvállalatok adminisztrációs terheinek csökkentését javasolják és kulcsfontosságúnak nevezik a jogszabályok egyszerűsítését. Protekcionizmustól mentes, a tiszta verseny szabályaira épülő jogi környezetet kell biztosítani az európai belső piac megerősítése érdekében – hangsúlyozzák.

2010-ben új reformprogram veszi kezdetét, amely az MGYOSZ, a CEOE és a FEB szerint akkor lesz minden téren sikeres, ha uniós szinten további erőfeszítéseket tesznek a gazdaságközpontú kutatás-fejlesztés területén. Kiemelt területként kezelik továbbá a munkaadói szervezetek az energiaellátás biztonságát és az éghajlatváltozás mérséklését. A munkaadóknak fontos az is, hogy az ezzel kapcsolatos feladatokat a vállalatok a lehető legalacsonyabb költséggel, rugalmasan hajthassák végre.

A hathónapos soros elnökség ideje alatt az országnak kivételes lehetősége nyílik arra, hogy a magyar részről fontosnak ítélt kérdéseket az európai politikai és gazdasági menetrend középpontjába állítsa – hívja fel a figyelmet a szövetség. “Ezért az MGYOSZ a magyar gazdaság legfontosabb vállalatait és a legbefolyásosabb vezetőit tömörítő szervezetként és a BUSINESSEUROPE tagjaként aktív szerepet kíván vállalni az EU-s elnökségi trió munkájában, a spanyol és a belga szövetségekkel együtt” – mondta Futó Péter, az MGYOSZ elnöke.

Az 1958-ban alakult BUSINESSEUROPE – korábban UNICE – Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezeteként 34 ország 40 munkaadói szövetségeit tömöríti, és 25 multinacionális vállalat is közvetlen tagja. A BUSINESSEUROPE 20 millió kis-, közép- és nagyvállalatot képvisel, amelyek összesen 106 millió embernek adnak munkát az unióban. Az MGYOSZ 2005 óta tagja a szervezetnek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.