Pénzügy

Munkanélküliségtől tart a végzősök fele

Legborúsabban a gazdasági, a művészeti és az agrárhallgatók látják az elhelyezkedési esélyeiket. Akik a válság ellenére mégis pozitívan gondolnak az álláskeresésre, főként a nemzetvédelmi és katonai, az informatikai és a jogi-igazgatási szakterületen tanulnak - derült ki egy friss felmérésből.

A megkérdezettek fele (50,5 százaléka) gondolja úgy, hogy rosszabb esélyekkel indul a munkaerőpiacon, mint a gazdasági válság előtt diplomázó társai. „A legpesszimistábbak az agrárhallgatók, akiknek több mint kétharmada (68,2 százaléka) úgy vélekedik, hogy elhelyezkedési kilátásaik kifejezetten romlottak az utóbbi egy évben” – olvasható a Felvi.hu-n. Említésre méltó a gazdasági képzés hallgatóinak elkeseredettsége is – ez a közvélekedés ellen szól, miszerint a pénzügyi pályára menni okos döntés.

A borúlátók után következő másik nagy csoport (40,9 százalék) tagjai szerint a válság nem fogja érdemben befolyásolni az elhelyezkedési esélyeiket. Pozitívan mindössze 5,1 százalék látja a jövőjét. Közöttük szerepelnek a Rendőrtiszti Főiskola hallgatói és az informatikus képzésben részt vevők egyharmada (29,2 százalék). A jövőt szintén virágosan látók között szerepelnek – több szakértő véleményével ellentétben – a társadalomtudományi és a bölcsészettudományi szakokon tanulók.

A távlati esélyeiket is igen borúsan látják. „A leendő diplomások döntő többsége (83,9 százalék) úgy véli, hogy jó esélye van arra, hogy a végzés után 1-2 éven belül a szakterületén, számára megfelelő munkakörben tud majd elhelyezkedni, és mindössze 13,7 százalék azok aránya, akik pesszimisták e téren” – áll az Educatio-Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) szakmai koordinálásával lezajlott kutatásban, amely május-júniusban vizsgálta az egyetemisták, főiskolások munkaerő-piaci várakozásait, és összesen 7837 főt kérdeztek meg.

A szakértők szerint e mögött nem a válság tényleges hatása áll, hanem csak a válság megítélésével kapcsolatos elvárásoknak való megfelelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik