Pénzügy

Főosztályvezetői szinttől van létszámstop

Az államigazgatási létszámstop valóban nem vonatkozik az állami vezetőkre, de a főosztályvezetőkre mér igen; Budai Bernadett kormányszóvivő a pénteki tájékoztatón ezzel pontosította a Népszava értesülését.

A napilap pénteki száma arról írt: mentesülnek a létszámstop alól a megüresedő “magasabb vezetői állások” is. Így például a szakállamtitkárok, minisztériumi főosztályvezetők, illetve bizonyos körben a helyetteseik pozíciói is.

A lap szerint hagyott a kormány egy további kiskaput is: a tárcák vezetői, ha egy megüresedett állást mindenáron be akarnak tölteni, és ennek szükségességét kellően meg tudják indokolni, a kancelláriaminiszter engedélyével és a pénzügyminiszter egyidejű tájékoztatásával megtehetik.

Szollár Domokos kormányszóvivő a hét elején jelentette be, hogy a kormány létszámstopot rendelt el az államigazgatásban, amely azonban nem vonatkozik a rendőrség utcai járőreire, nyomozóira, valamint a Magyarország 2011-es soros EU-elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberekre és az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozókra nem vonatkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik