Pénzügy

1500 embert bocsát el a Michelin

A francia Michelin abroncsgyártó legalább 1500 fős leépítést tervez franciaországi telephelyein, írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Le Monde című párizsi napilap kedd délutáni száma.

A cég vezetősége és a szóvivője sem kívánta a lapértesülést kommentálni, de szerdára összehívták a gyár szakszervezeti vezetőit a vállalat clermont-ferrand-i székhelyére.

A Le Monde úgy tudja: a Michelin a leépítési tervet az üzemi tanács június 24-i ülésén kívánja bejelenteni, miután a szakszervezetek és a vezetőség között június eleje óta folynak az egyeztetések az átszervezés módszeréről és ütemtervéről.
Szakszervezeti források szerint az elbocsátások elsősorban a La Roche-sur-Yon-ban és Roanne-ban lévő gyárakat érintik majd, a 12 ezer embert foglalkoztató clermont-ferrand-i székhelyen, ahol nem gyártás, hanem fejlesztés folyik, nem várható jelentősebb leépítés.

Alain Couderc, a CFDT szakszervezet képviselője a sajtó érdeklődésére elmondta: az elbocsátásokról különböző hírek keringenek a vállalatnál, van, aki úgy tudja, legalább háromezer munkahely megszűnik.

A Michelin legutóbbi éves közgyűlésén, május 15-én Michel Rollier, a vállalat vezetője azt közölte a részvényesekkel, hogy nem várhatók leépítések Franciaországban, és a cégcsoport a felhalmozott készletek értékesítését tartja fő feladatának.

A gazdasági válság, az autógyártás visszaesése miatt az első negyedévben a Michelin forgalma 14,2 százalékkal, a gyártott abroncsok száma negyedével csökkent. A gyárak jelenleg fél kapacitással üzemelnek, a részleges, havi háromnapos technikai munkanélküliség a dolgozók harmadát érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik