Pénzügy

A legtöbb cég a létszámleépítést választja

A létszámleépítés az első költségmegtakarító eszköz, amelyet a vállalatok a válság teremtette recessziós környezetben alkalmaznak – derül ki egy friss globális felmérésből.

Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója a társaság 2009 januárjában, a 337 nemzetközi felső vezető megkérdezésével készült felmérés eredményét ismertetve elmondta, a társaságok 60 százaléka már végre is hajtott leépítést az elmúlt hónapokban. A cégek 44 százaléka IT-racionalizálást hajtott végre, 42 százalékuk pedig az alkalmazotti juttatásokat ésszerűsítette – tette hozzá.

Dezse Margaret, az Ernst & Young tranzakciós tanácsadási üzletágának vezetője az eredmények alapján arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban a legnagyobb visszaesést az ingatlanpiac, a fémipar, a bányászat, a banki szektor, az autóipar és a biztosítók szenvedték el, míg a válság legkisebb mértékben a gyógyszeripart és a biotechnológiát sújtotta.

A legérzékenyebben érintett tevékenységek a fúziók és akvizíciók, az értékesítés és marketing, a kutatás-fejlesztés, valamint az információtechnológia voltak – tette hozzá.
Havas István kifejtette: a megkérdezett cégvezetők által középtávon tervezett lépések közül a leggyakoribbak a vállalat melléktevékenységeiből történő tőkekivonás, az alaptevékenység körében végrehajtott stratégiai felvásárlások, a tevékenységek olcsóbb helyszínekre történő kihelyezése, valamint a kulcsfontosságú beszállítókkal kötött stratégiai szövetségek voltak.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a válság közepette a hosszú távú vállalati sikerhez véleményük szerint az szükséges, hogy a cég fokozottan koncentráljon likviditási pozíciójára, körültekintően kezelje kockázatait, helyezzen hangsúlyt a technológiai fejlesztésekre, innovációra, vezessen be egyértelmű stratégiai döntéshozatalt, fektessen be az ügyfelek lojalitásába, végül vegye figyelembe a fenntarthatóság szempontjait. Utóbbiról hozzátette: hosszú távon nem luxus, hanem kitörési lehetőség lehet.

Havas István szerint a gazdasági válságot részben a rövid távú gondolkodás, “a negyedévről negyedévre való profitnyomás” idézte elő. A cégvezető szkeptikus volt azonban azzal kapcsolatban, hogy ez megváltozna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik