Pénzügy

Csak 45 éven felüli munkást keresnek

Az idősebb munkavállalókat célozza meg egy állásbörze. A korosztály foglalkoztatottsága hazánkban igen alacsony, ám egyre több cég látja be, hogy szükség van a tapasztalt szakemberekre is. Hiszen az aggasztó demográfiai előrejelzések szerint lassan elfogynak a fiatalok.

A „szeniorok” számára azonban gyakran bezárul a munkaerőpiac: ha elvesztik az állásukat, akkor nagyon nehezen tudnak újra elhelyezkedni. Éppen ezért szervez kizárólag nekik állásbörzét a Ferencvárosi Művelődési Központ, a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ és a Szenior Foglalkoztatási Szövetség.

Támogatás kapható

Az Európai Unió rendelkezései szerint az 50 év feletti munkavállalók hátrányos helyzetűnek minősülnek. Azok a munkáltatók, akik ilyen dolgozókat alkalmaznak, kedvezményeket vehetnek igénybe: például kiemelt járulékkedvezményt biztosít az őket foglalkoztató vállalkozásoknak a Start-Extra program.

Az országban ez az első 45 év felettieknek szóló állásmustra. Az ötlet a tavaly szeptemberben elindult Senior Álláskereső Klubból „nőtt ki”, amely az idősebb munkanélkülieknek segít munkát találni tárgyi eszközökkel és tanácsadásokkal – tudta meg a FigyelőNet Káliné Martini Katalin főszervezőtől. A március 5-i eseményen 15 kiállító vesz részt, amely a jelenlegi válságos helyzetben a szervezők szerint igen jó arány. A kiállítók fizikai és szellemi munkákat is ajánlanak a korosztálynak: takarítókat, hegesztőket, mérnököket, illetve pénzügyi tanácsadókat keresnek, de több munkaközvetítő cég is fantáziát látott a rendezvényben.

A Ferencvárosi Művelődési Központban (Budapest, IX. kerület, Haller u. 27.) 10 és 15 óra között nemcsak pályaorientációs tanácsadással, hanem egészségügyi szűrővizsgálatokkal is várják az érdeklődőket. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a jelentkezők önéletrajzot is vigyenek magukkal.

Elöregedik a népesség

Egy felmérés szerint Kelet-Európa népessége elfogy, elöregedik: 2025-re Magyarország lakossága csaknem 8 százalékkal lesz kevesebb, a 65 év felettiek száma pedig 40 százalékkal nő. Az 55 és 64 év közötti magyaroknak csak a 35 százaléka dolgozik, ami több mint 20 százalékponttal kevesebb, mint az OECD-országok átlaga.

az állásbörzére 15 céget várnak. Mindannyian az ötvenes dolgozókat vennék fel.

Az állásbörzére 15 céget várnak, mindegyik ötvenes dolgozókat venne fel.

A KSH adatai szerint a dolgozó idősek létszáma 2006-ig folyamatosan emelkedett, 2008-ra viszont csökkenni kezdett. Tavaly 31,4 százalékuk dolgozott, ami az EU-tagországok átlagának csak a 15 százaléka. Az 55–64 évesek kétharmad része munkaerő-piaci szempontból inaktívnak számít, magyarul nyugdíjas.

Németországban célzottan keresik őket

Nagy német vállalatok a termelés egy részét idősebbekre bízzák. A dolgozók átlagos életkora 47 év, és ehhez igazítják a munkatempót, a körülményeket is. Az álláshirdetésekben pozitívan diszkriminálják az idősebbeket: a 45 év fölöttieket célzottan keresik. A kísérletek a BASF-nél és a BMW-nél azt bizonyították, hogy jobb lett a termelékenységi mutató, mint azoknál a vállalatoknál, ahol csak fiatalokat alkalmaznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik