Pénzügy

Mégsem küldi el az embereket a BorsodChem

A kazincbarcikai vegyipari vállalat és a kormány között létrejött megállapodás értelmében a BorsodChem felfüggesztette a korábban elkerülhetetlennek látszó létszámleépítést, ehelyett korengedményes nyugdíjazást ajánl fel az idősebb dolgozóknak.

Kazincbarcika polgármestere, Szitka Péter elmondta, hogy a város önkormányzata azért kezdeményezett egyeztetéseket a BorsodChem és a kormány között, mert a vállalat évtizedek óta a kazincbarcikai kistérség és Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb foglalkoztatója is. A megyében januárban már 21,6 százalékos volt a munkanélküliek aránya, ez még inkább nőtt volna a leépítéssel, hiszen a vállalat a térségben élő családok ezreinek megélhetését biztosítja.

A kormánnyal kötött megállapodás részleteinek kidolgozása várhatóan még hónapokat vesz igénybe, de annyi biztos, hogy a csoportos létszámleépítés jelenleg elkerülhető. A költségcsökkentési és hatékonyságnövelési program részeként a nyugdíjkorhatár közelében lévő munkatársak számára a vállalat felajánlja a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét, melynek pénzügyi fedezetét a vállalat biztosítja – tette hozzá Wolfgang Büchele, a BorsodChem vezérigazgatója.

“A vegyipari termelés a nemzetgazdaságban igen jelentős súlyt képvisel, az ágazat teljesítménye nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő. A kormány számára nem közömbös, hogy ez az iparág milyen állapotban jut túl a recessziós időszakon” – mondta Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke a BorsodChem és a kormány megállapodását követően.

A bejelentés még nem jelent elbocsátást

Szerencsére nem minden csoportos létszám-leépítési bejelentést követ tényleges elbocsátás. Azon vállalatoknak csaknem a fele még nem kezdte meg az emberek elküldését, amelyek már szóltak a leépítési tervükről a munkaügyi központoknál – derült ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) keddi sajtótájékoztatóján.

Az SZMM, a regionális munkaügyi központok és az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány több pályázatot írt ki a munkahelyek megőrzésére, erre az elkövetkező évben több mint hatvanmillió forintot különít el a tárca.

Jogszabályok óvják a munkásokat

A jogszabályok külön rendelkeznek a csoportos létszámleépítés esetén követendő eljárásról: a munkáltatónak kötelessége a dolgozókat tájékoztatni, a képviselőikkel tanácskozni az érintettek számáról, a kockázatok csökkentéséről, illetve a munkavállalóknak nyújtott segítség módjáról – ami lehet átképzés, tanács a munkahely megőrzésére. Egyébként a Munkaerő-piaci Alapból támogatás adható az újbóli elhelyezkedésre.

A csoportos létszámleépítésben érintett cég egy évre egymillió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphat, ha a székelyén vagy a telephelyén létrehoz egy Munkába Helyezést Elősegítő Bizottságot (MEB), amely a csoportosan leépített dolgozókat segíti az új állás megtalálásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik