Pénzügy

66 milliárd forint jut munkahelyek megőrzésre

A munkahelyek megőrzésére idén 66 milliárd forint áll a kormány rendelkezésére - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, aki Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével tartott közös tájékoztatót kedden, Budapesten, amelyen a képzési, átképzési programokat ismertették.

Szűcs Erika szerint a munkahely megőrzésre szánt 66 milliárd forintból 10 milliárd forint uniós forrás, amely kifejezetten a személyi szolgáltatási munkakörre, illetve annak képzési feladataira fordítható. A szociális és munkaügyi miniszter elmondta: ma az álláskeresők közel fele legfeljebb 8 általánossal rendelkezik.

A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB) által készített programokat egy 12 ezer céget felölelő kutatásra alapozták, amelynek alapján 101 szakképesítés került a kiemelt kategóriába – mondta Parragh László.

A kamara elnöke szerint a szakképzést már a 9. és a 10. osztályban el kell kezdeni, a 11. osztályban a tanulóidő 70 százalékát, a 12. osztályban 80 százalékát konkrét munkahelyen kell eltölteniük a tanulóknak.

A felmérésben szereplő hiányszakmák közül az ács, állványozót említette első helyen Parragh László, majd a gépi forgácsolót, a géplakatost, a hegesztőt, a péket és a cukrászt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik