Pénzügy

A válság nem érinti a céges bulit

admin
admin

2008. 12. 16. 06:30

Az évzáró, karácsonyi céges bulik időszaka a december, a vállalatok vezetői ezzel köszönik meg a dolgozóknak az egész éves munkát. Külföldön a válság hatására kevesebb rendezvény várható, az FN nem reprezentatív „felméréséből” viszont kiderült: a magyar cégek a takarékosságnál fontosabbnak tartják a partik közösségépítő szerepét.

Az FigyelőNet által megkérdezett cégek mindegyike szervez karácsonyi vagy évzáró bulit. Néhányan az üzleti partnereiket is meghívják, ám a legtöbben kizárólag a dolgozóikat. „Természetesen szervezünk karácsonyi partit dolgozóink számára, ez már tradíció nálunk. A nyári családi nap mellett ez a másik munkahelyi közösséget építő rendezvényünk” – mondta Tóth A. Péter, a Magyar Telekom Lakossági Szolgáltatások Üzletág Integrált szponzorálás és rendezvények osztályának vezetője.

Egy brit felmérés szerint a szigetországban a céges karácsonyi ebédek száma 7 százalékkal csökkent. Az iparban tevékenykedő cégeknél pedig csak a munkaadók kétharmadának a tervei között szerepel valamilyen rendezvény, tíz százalékkal kevesebbnek, mint tavaly. A lapunknak nyilatkozó magyarországi vállalatok közül viszont egyiknek sem jutott eszébe, hogy a válság miatt elhalasszák az évzáró rendezvényt.

„A karácsonyi parti egyrészt az éves kemény munka lezárása és elismerése, másrészt mindig figyelünk arra, hogy ezt ne felesleges pazarlással tegyük meg. Azok a cégek viszont, amelyek nehéz helyzetben vannak, biztosan visszafogják az ilyen irányú, korábban teljesen elfogadott, sokszor bizony igen jelentős költéseiket” – mondta Csonka Viktória, a Syngenta kommunikációs vezetője.

Többen is alkalmaznak rendezvényszervezőt

A cégek nagy része külső vállalkozót kér fel a buli megrendezésére, néhányan viszont saját maguk szervezik meg. Ez attól is függ, hogy mekkora a létszám, milyen a helyszín és mik az elvárások. Egy éttermi vacsorát már egy-két telefonnal lebeszél a titkárnő is, ám egy több száz- vagy ezerfős megapartihoz már szakember segítsége szükséges.

A bulikon a hivatalos körökön túl – mint például a vezetőség köszöntője, koccintás – zene és tánc, illetve szórakoztató műsorok következnek. A Syngenta kommunikációs vezetője elárulta, hogy ők általában valamilyen helyi előadót vagy csoportot kérnek fel a szórakoztatásra. A British American Tobacco Hungary (BAT) viszont minden évben neves zenészeket, előadókat hív meg, tavaly Zsola és a Vad Orchideák, a Back II Black és Dj Szecsei léptek fel. „Az idei műsor még titok” – mondta Balatoni Zsófia kommunikációs vezető.

Megünneplik z egész éves munkát (kép: FN)

Megünneplik az egész éves munkát (kép: FN)

Van azonban olyan vállalat is – például a Magyar Telekom –, amely egyedi műsorszámokkal készül, olyanokkal, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a cég márkáihoz.

A külső helyszín kelendőbb

A BAT minden évben különleges helyszínt keres a karácsonyi partira: az idén „Etyekwoodba”, a Korda Stúdióba viszik el a dolgozókat, a vidékieknek pedig szállást is biztosítanak egy kitűnő budapesti szállodában. A Syngenta is mindig külső helyszínt választ. „Az iroda két okból sem felelne meg: egyrészt elrendezésében sem alkalmas rá, másrészt a munkatársak nagy része az országban szétszórva él. A helyszín mindig egy visszafogott, könnyen megközelíthető, kisebb vidéki hely” – mondta Csonka Viktória.

A legmegszokottabb helyszín az étterem, a BASF, az LG Electronics Magyar Kft. és a K&H Csoport is ott tartja az évzáró partikat. Az IKEA dolgozói is vendéglőben ünnepelnek, ám ők a sajátjukban: „Az áruházak étterme elég nagy ahhoz, hogy a karácsonyi rendezvényt ott tartsuk, így nincs szükségünk külső helyszínre” – mondta Gerőcs Vendel regionális PR-menedzser.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.