Pénzügy

Két hónap alatt négyezer munkahely szűnt meg

admin
admin

2008. 12. 03. 21:59

Idén november végéig 27 ezer munkahely megszűnését jelentették be hivatalosan a Magyarországon működő cégek, ez 10 ezerrel több, mint tavaly összesen - közölte Tukacs István a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az MTI-vel szerdán.

A kabinet szerdai ülésén hallgatta meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) tájékoztatását az eddigi csoportos munkahely-megszűnésekről és a kormányzati feladatokról – közölte a kormánybiztos. Hozzátette: közel 80 szervezet 10 ezer munkahely megszűnését jelezte októberben-novemberben, de hivatalosan csak hetven gazdálkodó szervezet jelentette be négyezer állás megszüntetését. Ezek az adatok még nem tartalmazzák a Susuki és a Foxconn tervezett elbocsátásait sem.

Az SZMM azt ajánlotta a kormánynak, hogy forduljon az Európai Bizottsághoz, és kezdeményezze az úgynevezett de minimis szabály felfüggesztését – közölte a kormánymegbízott. Eszerint azok a társaságok, amelyek nem feltétlenül piacvesztés miatt kerültek nehéz helyzetbe, és csökkentett idejű munkavégzést ajánlanak a dolgozóknak, a különbség kompenzálására bértámogatásért fordulhatnak a kormányhoz, e támogatás határa azonban ma 200 ezer euró cégenként.

Tukacs István elmondta: a tárca javaslatai között szerepelt, hogy terjesszék ki a munkaidőalapot éves szintre, hogy a szezonális hatások miatt a munkáltatók és munkavállalók könnyebben állapodhassanak meg az időszakos munkavégzésben ott, ahol nincs kollektív szerződés. Hozzátette: erről az OÉT-en kell tárgyalni.

A munkaügyi tárca azt is kezdeményezte, hogy a kabinet gyorsítsa fel az állami nagyberuházásokat a pótlólagos munkahelyteremtés érdekében – mondta az államtitkár. Kiemelte: a javaslatokról szakmai egyeztetés kezdődik a kormányon belül.

A kabinet döntött arról: a munkaügyi központok segítségével kiépít egy információs rendszert, hogy minél gyorsabban értesüljenek az elbocsátásokról – közölte Tukacs István.

Az elmúlt hetekben a gazdasági válság következtében több Magyarországon működő vállalat jelentett be létszámleépítést, volt olyan nap is, amelyen több mint háromezer dolgozó elbocsátásáról adtak hírt a cégek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.