Pénzügy

Félmillió amerikait bocsátottak el

A pénzügyi válság egyre inkább hatással van az amerikai munkaerőpiacra, derült ki a múlt héten közzétett kormányzati adatsorokból. Az állásukat vesztett bankárok és brókerek nagy számban költöznek el New Yorkból a vidéki városokba, hogy feleannyi fizetésért helyezkedjenek el.

Október harmadik hetében a „friss” munkanélküliek száma 478 ezer volt az Egyesült Államokban. Hét nap alatt veszítették el ennyien az állásukat, 15 ezerrel többen, mint a megelőző héten. Az emelkedés jóval meghaladta az elemzők várakozását, akik csupán kétezerrel több, magát frissen regisztráltató álláskeresővel számoltak – írja a Forbes magazin alapján a Humán Rent Press.

Csökkent a lakossági fogyasztás, így amerikai nagyvállalatok egész sora döntött az elbocsátások mellett. A General Motors „jelentős leépítéseket” tervez még az év vége előtt. A Chrysler egyik összeszerelő üzemének bezárásáról döntött, egy másikban pedig megszüntet egy teljes műszakot. A két cég jelenleg fúzióról tárgyal, ami az elemzők szerint állások újabb tízezreinek megszüntetését hozhatja magával. A Xerox öt százalékos leépítést tervez, annak ellenére, hogy a vártnál jobb második negyedévet produkált. A Goldman Sachs befektetési bankház bejelentette, dolgozóinak egytizedétől megválik.

Félpénzért is elmennek

A Yahoo!News cikke szerint a pénzügyi válság a bankárok és brókerek állásait fenyegeti leginkább. Az elmúlt hetekben valóságos exodus indult el. New Yorkból tömegesen költöznek el a pénzügyi szakemberek, elsősorban Floridába, Chicagóba, Milwaukee-ba, Virginiába és ázsiai országokba. Fejvadász cégek szerint ez hosszú távon érzékeny veszteség a város gazdaságának, amely legjobb tehetségeit veszíti el. Eközben a jelenlegi helyzet nagy lehetőséget tartogat kisebb, de a válságban nem érintett cégek számára. Olyan magasan képzett alkalmazottakra tehetnek ugyanis szert, akik elcsábítására korábban esélyük sem lett volna. A Wall Street korábbi szakemberei ráadásul nem egyszer az ügyfeleket is magukkal viszik.

A megszólaltatott szakértők szerint a New Yorkot hátrahagyó brókereknek és bankároknak rugalmasnak kell lenniük keresetüket illetően. Míg a keleti parti városban egy személyi pénzügyi tanácsadó évente átlagosan 116 ezer dollárt keres, addig egyes tagállamokban az átlagbér ennek a felét sem éri el, ám persze a megélhetés költségei is alacsonyabbak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik