Pénzügy

Ismét keresik a legvonzóbb vállalatot

Október elején kezdődött az AIESEC tizenötödik Most Desired Company, avagy „A Legvonzóbb Vállalat” felmérése. A kutatásban a hazai gazdasági, mérnök- és informatikaszakos végzős hallgatók csaknem harmadának a véleményét kikérik. Tavaly a L’Oréal nyert, és a pályakezdők 161 ezer nettót szerettek volna keresni.

14 felsőoktatási intézmény csaknem 5200 hallgatóját kérdezi meg a Develor, hogy szerintük melyik a legvonzóbb vállalat, hol dolgoznának szívesen az egyetem után. A diákok a munkavállalással kapcsolatos elvárásaikat: a cég kultúráját, a vágyott fizetést és a munkavégzés helyét is meghatározzák.

A felmérés és az eredményekből készülő részletes elemzés a pályakezdőket alkalmazó vállalatok HR-eseinek nyújt majd hasznos támpontokat. A Develor kiemelt szerepet vállal a kutatás elemzésében, valamint az eredmények értelmezésében, melyet kimondottan emberierőforrás-menedzsment nézőpontból, a rekrutációs folyamatok támogatásának szempontjából közelít meg.

A mostani elemzés a korábbiakon túlmutat: a rangsor mellett több mint 40 kérdéssel vizsgálják a pályakezdők kompetenciáit is. A tervek szerint az is kiderül az idei kérdőívből, hogy a végzősök mely forrásokból próbálnak hiteles információkat szerezni a cégekről.

Jövő év februárjára születik meg az eredmény, és a nyertes vállalatot egy díjjal jutalmazzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik