Pénzügy

Tömeges kirúgások várhatók Nagy-Britanniában

Akár félmillió állás is megszűnhet 2009 végéig az Egyesült Királyságban, ezzel a munkanélküliek száma eléri a 2,25 millió főt. Ez az ország minden vidékét egyformán érinti, és komoly hatással lesz a középosztályra – nyilatkozta a Guardiannek James Purnell munka- és nyugdíjügyi államtitkár.

A nyolcvanas évekkel ellentétben, amikor London környékét és a dél-keleti partvidéket jóval kevésbé érintette a munkanélküliség, most jóval egyenletesebb lesz ennek földrajzi eloszlása az országon belül. A brit kormányzat a következő években jelentős növekedést vár a munkanélküliségi mutatókban, amit szociálpolitikai, munkajogi és szakképzési intézkedésekkel igyekeznek enyhíteni – adta hírül a Humán Rent Press.

„Nagyon bizonytalan időket élünk, emberemlékezet óta a legbizonytalanabbakat. Az emberek aggódva beszélnek állásuk elvesztéséről, ez pedig egy éve még nem így volt. Erre csak azt felelhetjük, hogy a pénzpiaci események következményeitől függetlenül biztosítjuk nekik a szükséges segítséget” – fogalmaz Purnell.

A Költségvetési Tanulmányok Központja (Institute for Fiscal Studies) számításai szerint a munkanélküliség a költségvetésnek 1,1 milliárd fontjába kerül, amihez hozzáadódik a jóléti kiadások 3,3 milliárd fontos emelkedése is. Az államtitkár szerint azonban ezek kigazdálkodása a pénzügyi, és nem a munkaügyi tárca feladata lesz.

Könnyebb kirúgni az embereket

Október 18-tól egyszerűsödtek az elbocsátás és a munkába állás szabályai. A munkanélküli segély igénylőinek immár csak egyetlen kérelemre lesz szükségük, hogy jelezzék támogatási igényüket vagy a sikeres elhelyezkedésüket – ígérte Purnell. Korábban bizonyos esetekben akár 28 levélváltásra is szükség volt, mire a helyi önkormányzat, az adóhivatal és a munkaügyi központ bürokráciáján átjutott az állampolgár. A kormány az egyszerűsítéstől azt várja, hogy könnyebb lesz rövid távú munkát vállalni, népszerűbb lesz a legális alkalmi munka.

A munkáspárti politikus elmondta, nem szeretnék megismételni a konzervatívok nyolcvanas években elkövetett hibáit. Állítása szerint nem akarják „büntetni” az embereket, ha nem találnak munkát, és megfosztani az állástalanokat az újrakezdéshez szükséges támogatástól. Purnell szerint biztosítani kell, hogy senki se veszítse el véglegesen a kapcsolatot a munkaerőpiaccal. A politikus szólt a hetvenes évektől kezdve rokkantnyugdíjassá nyilvánított mintegy egymillió emberről is, és elutasította járandóságuk megkurtításának gondolatát. Ugyanakkor a kormányzat nem enged abból az alapelvből, hogy a segély csak az aktív munkakeresőknek jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik