Pénzügy

Megváltozott a szakképzési hozzájárulás

A szakképzési hozzájárulás a munkaadót terheli. A bevallás teljes összegét – a közhiedelemmel ellentétben - azonban nem lehet kiváltani a képzésekkel és a támogatásokkal; egy fix alapot, az éves bérköltség 1,5 százalékának 30 százalékát mindenképp be kell fizetni a vállalatnak, míg a fennmaradó részt lehet a vállalat nagyságához mérten felhasználni.

A jogszabály szerint a továbbképzés minimálisan 20 kontaktórából áll. Az elszámolható költségek tavaly a 2006-os évhez képest emelkedtek, ennek mértéke képzésben résztvevőnként és képzési óránként maximum a minimálbér 12 százaléka, jelenleg bruttó 8280 forint/óra/fő.

Nemrégiben új rendeleteket hirdettek ki – hívja fel a figyelmet a Menedzser Fórum. Augusztus 2-án lépett életbe a Szociális és Munkaügyi Minisztérium rendelete, melyben pontosították a tárgyév fogalmát, amely „a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó hozzájárulásra kötelezett üzleti év, valamint az egyéb hozzájárulásra kötelezett naptári év”. A mellékletben található a megváltozott bejelentő adatlap és a képzésre vonatkozó adatlap sablonja is. A bejelentést a tárgyévet követő év február 15-éig kell megtenni a munkáltatónak a székhely szerint illetékes regionális munkaügyi központhoz.

A rendelet 3. számú melléklete a dokumentálási kötelezettséget írja elő. A képző intézményeknek és a hozzájárulásra kötelezett cégeknek egyaránt nagyon oda kell figyelni a dokumentálási kötelezettségek betartására, hiszen ellenőrizni fogják, hogy jogszerűen jártak-e el. A külső és belső képzés esetén ez eltérő.

Az SZMM-rendelet azokat a cégeket érinti, amelyek a képzés fejlesztésének támogatására is áldoznak. A vállalatoknak most már arra kell figyelni, hogy ezentúl csak a rendeletben megjelölt intézményeket tudják támogatni. Ezen szakképzési hozzájárulások nyilvántartását, beszedését, ellenőrzését, valamint a pénzügyi garanciák érvényesítését a továbbiakban a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) fogja végezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik