Pénzügy

Megelőzte Európát a FILEP-portál

Misztikus és szerencsét hozó időpontban, 2008. 08. 08-án, 8 óra 8 perckor indul el a Fiatalok Lendületben Programiroda webes pályázatkezelő rendszere, a FILEP. Az uniós országok közül elsőként hazánk készítette el a kötelező szolgáltatást, és az iroda munkatársai remélik: ezt a rendszert használja majd a jövőben az egész EU.

Az EU tagállamai közül elsőként a magyarországi felhasználók pályázhatnak elektronikus úton a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat által koordinált programban. A pályázatok között főként nemformális tanulási programok szerepelnek, melyek jelentősen hozzájárulnak a készségek és képességek fejlesztéséhez, de gyakornoki helyek és civilszervezeteknél való munka is várja a 13-30 év közötti, „mobilis” fiatalokat. A program az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamainak megállapodása értelmében jött létre, és 2007-től 2013-ig fut.

Évente átlagosan 700 pályázat érkezik a szolgálathoz, főként ifjúsági csere kategóriában. Ezek 20 százaléka eddig formai hibák miatt nem kaphatott támogatást. Az új online pályázatkezelő program a hibák kizárásában is nagy segítséget nyújt majd, hiszen úgy fejlesztették, hogy a legsűrűbben előforduló hiányosságokra már a pályázati oldalak kitöltésekor figyelmeztesse a felhasználókat.

A FILEP-rendszer honlapja itt érhető el.

Filep információs napok:

– augusztus 11-én Debrecenben és Miskolcon
– augusztus 12-én Szegeden és Veszprémben
– augusztus 13-án Pécsen
– augusztus 14-én Győrben
– augusztus 15-én Budapesten

Ajánlott videó

Olvasói sztorik