Pénzügy

Adómentes a túlóra Franciaországban

admin
admin

2008. 07. 09. 10:30

A francia nemzetgyűlés elfogadta azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amelynek értelmében a vállalatok és a szakszervezetek megállapodhatnak a munkaidő növelésében. Franciaországban tehát a hivatalos heti munkaidő 35 óra marad, de csakis akkor, ha a felek másként nem rendelkeznek.

Franciaországban a túlórapénz tavaly óta adómentes. Eddig azonban nagyon nehezen tudtak a dolgozók túlmunkát vállalni, mert a heti 35 órás munkaidőbe nem fért fele. A kedden megszavzott új törvény értelmében azonban a cégek megállapodhatnak a szakszervezetekkel a munkaórák növeléséről. A munkaidő a pluszórákkal sem haladhatja meg a napi 13 órát és a heti 48 órát – írja az MTI.

A javaslatról még a szenátusnak is szavaznia kell, és a törvénytervezetet várhatóan július 25-én fogadja el véglegesen a parlament.

A munkaidő reformjáról most elfogadott javaslatot a szakszervezetek és a baloldali ellenzék „szociális visszalépésként” értékelte. A 35 órás munkahét terve először 1981-ben jelent meg a francia Szocialista Párt programjában, de csak 1998-ban fogadta el, és 2000. februárban vezette be a Lionel Jospin vezette baloldali kormány a korábbi 39 órás munkahét helyett.

Többen dolgozhattak?

Az intézkedéstől az életminőség javítását és a munkanélküliség enyhítését remélték a termelékenység károsítása nélkül. A francia statisztikai hivatal adatai szerint 2002-ig az intézkedésnek köszönhetően 350 ezer új munkahely jött létre, de ehhez többmilliárd eurós állami támogatást kaptak a vállalatok. Az adatok valódiságát később a politikusok vitatták, és a gazdaság visszaesését is ezzel magyarázták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.