Pénzügy

Ötszörös jelentkezés a Katapult Mentorprogramra

admin
admin

2008. 06. 17. 09:56

Idén csaknem ötszörösére emelkedett azoknak a halmozottan hátrányos helyzetű felvételizőknek a száma, akik igénybe vennék a felsőoktatási Katapult Mentorprogram segítségét. A programba leendő mentorokat is várnak.

A tavalyi 374 helyett idén 1846 diák jelezte a felvételi jelentkezési lapon, hogy szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű, és igénybe kívánja venni a Katapult Mentorprogram szolgáltatásait – elemzi a Roma Sajtóközpont az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) tájékoztató adatait.

A program azt tűzte ki célul, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú intézményekbe való integrációját segítse, illetve növelje az elhelyezkedési esélyüket. Ennek érdekében különböző képzéseket, tréningeket, közösségépítő tevékenységeket biztosítanak a résztvevők számára.

Mentorokat is várnak

A Katapultba bekerült elsős hallgatókat felsőbb éves társaik segítik a tanulásban, az ügyintézésben és a beilleszkedésben. A program ezért leendő mentorok jelentkezését is várja olyan felsőbb éves hallgatók személyében, akik szívesen segítenének az intézményükbe kerülő elsősöknek. A kiválasztott mentorok havonta ösztöndíjban részesülnek.

A jelentkezési határidő június 30., bővebb információ és jelentkezési lap a program honlapjáról tölthető le.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.