Pénzügy

A zempléniek is átalakítanák a segélyrendszert

admin
admin

2008. 06. 09. 07:59

A Zempléni Településszövetség elnöksége is támogatja a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás kezdeményezését, amely a társadalom jobbá tétele érdekében fogalmazódott, és amely egyebek mellett a szociális ellátórendszerrel kapcsolatos visszaélési lehetőségekre hívja fel a figyelmet - írta az Észak-Magyarország hétfőn.

A több mint nyolcvan települést tömörítő szövetség júniusban rendkívüli közgyűlést tart és várhatóan határozatot is hoz a szerencsi kistérség kezdeményezésének támogatásáról, ugyanakkor szakemberekkel, politikusokkal konzultálnának: miként lehetne a szerencsiek által felvetett problémákat hatékonyan orvosolni – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő lapban.

Rónavölgyi Endréné, Szerencs polgármestere szerint egyébként kezdeményezésük nyitott fülekre talált, a kistérség képviselői június 13-án Miskolcon találkoznak Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterrel. A lap emlékeztet arra, hogy a Szerencs térségi társulás tizennyolc településének polgármestere az Országgyűlés elnökének átadott petíciójában egyebek mellett a jelenlegi családtámogatási rendszer visszásságaival, az önkormányzatok helyzetével és a közbiztonsággal foglalkozik – írta az Észak-Magyarország.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.