Pénzügy

Takarékosságból csökkenti a létszámot a köztévé

admin
admin

2008. 06. 05. 09:58

Jövő héten egyeztetnek először a Magyar Televízió vezetői az Üzemi Tanács képviselőivel a vállalati létszám csökkentéséről. A megbeszéléseken dől el, hogy pontosan hány ember, milyen feltétekkel és milyen ütemezésben távozik.

Kedden, június 10-én kezdődnek az egyeztető megbeszélések a tervezett csoportos létszámcsökkentésről a Magyar Televízió vezetői és az Üzemi Tanács képviselői között – közölte Móriczné Zvornik Csilla humánerőforrás-igazgató.

Az MTV ősztől karcsúsítja műsorstruktúráját, és ahogyan eddig, úgy ezután is a mindenkori adásrendhez igazítja a vállalat dolgozóinak a számát. A köztévé jövőre a bérelt új óbudai gyártóbázisba költözik, és az áttelepülés időszakában kevesebb belső gyártású produkció készülhet. A létszám mérséklését az is szükségessé teszi, hogy a kiadásokat, köztük a bérköltséget a reálisan várható bevételekhez kell igazítani.

Medveczky Balázs ügyvezető alelnök hozzátette: nem engedhető meg, hogy olyan munkatársak legyenek állományban, akiknek nem lehet folyamatosan munkát adni, miközben a minőségi közszolgálati műsorok készítése mellett a műszaki fejlesztés az idei legfontosabb feladatuk.

Az MTV Üzemi Tanácsának elnöke, Kapuvári Gábor kijelentette, hogy szeretnék, ha a konzultáción előbb meghatároznák a hosszú távú célokat, feladatokat, majd azokhoz rendelnék a munkaerőt. A tervük az, hogy a távozóknak a legjobb feltételeket alkudják ki.

A tárgyalópartnerek elfogadták, hogy az egyeztetések befejezésig nem nyilatkoznak.

Nem hosszabbítják meg a határozott idejű szerződéseket

A Magyar Televízió már tavaly december 27-én tájékoztatta mind az Üzemi Tanácsot, mind pedig a Fővárosi Munkaügyi Központot arról, hogy összesen 250 munkatársat kíván elbocsátani 2008-ban.
Az MTV az idén már 60 dolgozója határozott idejű munkaszerződését nem hosszabbította meg május 31-étől. További, csaknem 250 dolgozóval három hónapra, augusztus 31-éig kötött újabb határozott idejű szerződést a munkáltató.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.