Pénzügy

Megjelentek a német vendégmunkások Lengyelországban

Miközben lengyelek tömegesen vállalnak munkát Írországban és Nagy-Britanniában, Lengyelországban egyre több a német vendégmunkás, különösen a határ menti területeken - irja a die Zeit című lap online változata.

Sok német dolgozik egyebek mellett építkezéseken, benzinkutaknál, a vendéglátóiparban vagy tanárként, számuk elemzők becslése szerint 15 ezerre tehető, és legalább 7 ezer német kis- és középvállalkozás keresi a boldogulását lengyel földön.

Sokan a régóta tartó munkanélküliség elől menekülnek Lengyelországba, ahol a fellendülőben lévő gazdaság több munkalehetőséget kínál számukra, mint Németország, s többet is tudnak keresni, mint otthon. A KPMG nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint Lengyelországban legalább 200 ezer munkahely betöltetlen az építőiparban, és a nagy- és közepes vállalatoknak legalább a fele küszködik munkaerőhiánnyal.

De hozzájárul a németek növekvő foglalkoztatásához az is, hogy – különösen az erőteljesen bővülő építőiparban – nagy igény van a néhány fővel dolgozó német kisvállalkozók iránt, akik 20-30 százalékkal alá tudnak kínálni a helyi vállalkozóknak, elsősorban annak köszönhetően, hogy az erős verseny miatt Németországban az építési anyagok 30 százalékkal olcsóbbak, mint Lengyelországban.

Elemzők úgy látják, hogy a német munkáskézre az elkövetkező években legalább akkora szükség lesz, mint a kínaira, ukránra vagy fehéroroszra. Mert munka van bőven: Lengyelországban a következő években 3 ezer kilométer új autópályát, illetve gyorsforgalmi utat építenek vagy korszerűsítenek, 1500 kilométer vasúti pályát építenek ki, korszerűsítik a légikikötőket, és számos stadiont kell megépíteni és felújítani a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik