Pénzügy

Nem piacképes szakképzéseket is támogatnak

A munkaügyi központok által ajánlott képzésben tanuló álláskeresők alig több mint egyharmadának volt csak munkája a program befejezését követő harmadik hónapban. Egy évvel korábban még a 41 százalékuk el tudott helyezkedni – tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

A szolgálat félévente elemzi a korábbi időszak foglalkoztatási aktív eszközeinek hatékonyságát, most készült el a 2007 első félévére vonatkozó összefoglaló – adta hírül az MTI. A 36,7 százalékos elhelyezkedési arány azokat a képzéseket jellemezte, amelyeket a helyi munkaügyi kirendeltségek ajánlottak a jelentkező álláskeresőknek.

Azok a képzések, amelyeket az álláskeresők választottak maguknak, a munkaügyi kirendeltségtől csak támogatást kértek (és meg is kapták), jóval hatékonyabbnak bizonyultak. Az ilyen képzésekben részt vevők 49,3 százalékának sikerült elhelyezkednie három hónap alatt, egy évvel korábban, 2006 első félévében viszont 55 százaléknak. Az ajánlott képzésben tanuló tartósan munkanélkülieknek csak 29,7 százaléka talált munkát.

Nem csak a fiatalok kelendőek

A fiatalabbakat hamarabb alkalmazzák a munkaadók: a 20-24 éves korosztály 41 százaléka, az 55 év felettieknek viszont 27,2 százaléka helyezkedett el.

Meglepő módon a támogatásra elfogadott képzéseknél a 45-49 éveseknél a legjobb az elhelyezkedési arány (66,3 százalék), a 20-24 éveseknél alacsonyabb (52,7 százalék), a legrosszabb helyzetben az 50-54 évesek, illetve az 55 év felettiek vannak (39 és 40 százalék).

Több támogatás, kevesebb ember

Az ajánlott képzések költsége 330 ezer forint volt személyenként, ez jóval több az előző évinél, mert jogszabályváltozás miatt a költségek felét már a keresetpótló támogatás jelentette. A múlt évtől ugyanis nem a minimálbér 40 százalékát, hanem 100 százalékát vehetik igénybe az álláskeresők a hetenként 20 óra feletti tanfolyami elfoglaltság alapján.

A múlt év első félévében az ajánlott képzéseken 5200 személy tett vizsgát, egy évvel korábban pedig 12 600. A támogatott képzéseken a múlt év első félévében 1800 személy vizsgázott, egy évvel korábban 3200.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik