Pénzügy

Az egyszerű, de hatásos Gestalt

A gestalt szó alakot jelent, az erről a szóról nevét kapó Gestalt irányzatot alkalmazzák mind a terápiában, mind a szervezet- és vezetésfejlesztésben. Lényege a környezet, a körülmények megfigyelése, és a benyomások tényszerű, ítélkezés nélküli átadása.

Ez az irányzat a jelenből, és az érzékszervileg most felfogható jelenségekből indul ki. A tanácsadó „körülnéz” a szó érzékszervi értelmében. Nem összpontosít egy témára, mert ha ezt teszi, lehet, hogy az adott témát nagyon jól felméri, de kizár olyan információkat, amelyek aztán új megoldásokhoz vezethetnek. Sokkal fontosabb, hogy „pásztázza” a környezetet, a folyamatokat, vegyen észre olyan apró jeleket, amelyek elkerülik a figyelmünket, amikor egy dolgot akarunk minél teljesebben megérteni.

Az egyszerű, de hatásos Gestalt 1

Ebből következik, hogy nem pusztán a szavak értelmével foglalkozik, amikor valakivel beszélget, hanem azzal, ahogy a másik mondja a dolgokat. A beszélő viszonyulását az elbeszélésben közölt személyhez vagy helyzethez ezek a tényezők sokkal inkább átadják, mint a megszokottan használt szavak. Az ahogy viszonyulunk valamihez, több értelmezést tesz lehetővé.

A megfigyelések nemcsak a külső jelenségekre, hanem a belső folyamatainkra vonatkozóan is fontosak. Azzal a felfogással dolgozunk, hogy tanácsadóként vagy vezetőként legfőbb eszközünk mi magunk vagyunk, és tudatában kell lenni, hogy hogyan hat ránk mások személye, magatartása és a környezet. Ugyanis ha tudjuk, hatékonyabb döntéseket hozunk, és tudatosabban kezeljük az eseményeket magunk körül.

Ha például hasonló szorítást érzünk a gyomrunkban, mint az iskolában vizsga előtt, ez jó jele lehet annak, hogy a cégben olyan teljesítmény-követelmények és versengés van, hogy az emberek jól teszik, ha eltitkolják az elkövetett hibákat, mert tartanak a következményektől. Ez szorongást okoz az emberekben, és helyrehozhatatlan hibákat a szervezet számára.

Ha tanácsadóként alkalmazom a Gestalt módszertant, akkor arra is figyelek, hogy a megjelenésem és működésem hogyan hat az ügyfél személyére, illetve az ügyfélrendszer egészére. Gyakorlatilag amint betettem a lábam egy szervezetbe, attól a pillanattól hatok arra. Elterjed a híre, találgatások kezdődnek, hiszen az emberek értelmezhető képet kívánnak kialakítani a töredékes információból. Beszélünk valakivel, az ebből valamit továbbad másoknak, már megszűrve a saját világán keresztül, és így máris zajlik a tanácsadói beavatkozásom a szervezet életébe, jórészt tudtomon kívül.

Mindez sok tudatosságot igényel, de nem analizálást. Aki Gestalt alapon dolgozik tanácsadóként-coachként, arra törekszik, hogy nyitott legyen a benyomásokra, és ezeket tényszerűen, ítélkezés nélkül el tudja mondani, akár az értelmezésével együtt, de még fontosabb, hogy előhívja annak a gondolatait, aki majd tud kezdeni valamit a megfigyeltekkel.

Amilyen egyszerűen hangzanak a fentiek, annyira elementárisan hatnak a valóságban. Azért tudok a háttérben maradva annyit segíteni, mert abból indulok ki, hogy akivel dolgozom, (1) annak a világképe az ő helyzetében és tapasztalataival érvényes, és (2) képes ezen változtatni, ha látja annak értelmét, (3) képes fejlődni, és meghatározni a saját fejlődési sebességét, és ez a legjobb neki.

Meglepően gyors eredményekre lehet jutni ilyen látszólag egyszerű kiindulópontokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik