Pénzügy

Elfelejtettük ünnepelni a munkát

admin
admin

2008. 04. 30. 10:27

A céges majálisoknak befellegzett, legalábbis a legtöbben már nem május 1-jén rendezik meg. Családi nappal vagy éppen juniálissal ünneplik a vállalatok a közelgő nyarat, ám a munka ünnepének mondanivalója mára elveszítette a jelentőségét.

A pártok, az önkormányzatok, a civilszervezetek és a múzeumok minden évben készülnek a munkaszüneti napra, ám a FigyelőNet gyors – és természetesen nem reprezentatív – felmérése alapján a magyar versenyszféra vállalatai többnyire nem szerveznek semmilyen eseményt.

Régen nagy divat volt

Egy 1976-os portugál plakát a munka ünnepére (forrás: mszosz.hu)

Egy 1976-os portugál plakát
(Forrás: mszosz.hu)

Nemcsak a rendszerváltoztatás előtt, hanem még utána is jó néhány évig megrendezte a ma már nem létező Diósgyőri Acélművek (egykori Lenin Kohászati Művek) a munkások számára a majálist. A régi miskolci kohászat területén alakult kis kft.-k közül azonban ma már egy sem ünnepli a munka ünnepén a dolgozóit – mondta Boskó Lászlóné, aki az egyik utódcég, a Boskróm Kft. ügyvezetője.

Mások is ünnepelték még nemrég: a Bosch sajtóreferensétől, Raveczky Róberttől lapunk megtudta, hogy a vállalatcsoport egyes tagjai korábban szerveztek családi napokat. Az idén azonban még nem hallott arról, hogy valahol terveztek volna ilyesmit. A szóvivő elmondta, hogy a korábbi majálist sem szigorúan május elsején tartották.

A MÁV Start és Cargo is rendezett korábban majálist – tudtuk meg Balogh-Fazekas Anita sajtószóvivőtől, ám az idén ők sem szerveznek semmit.

Megvárják a jó időt

Munkaünnep és békegalamb (Forrás: mszosz.hu)

Munkaünnep és békegalamb
(Forrás: mszosz.hu)

A BorsodChem Kazincbarcikán az idén is megtartja a szokásos családi napját, ahol játékokkal, sportolási lehetőséggel várják a dolgozókat május 24-én. Vécsey Renáta kommunikációs vezető hozzátette, hogy nemcsak az alkalmazottaik vehetnek részt ezen, hanem a város lakosai is.

Juniális néven gyűlik össze az Ericsson gárdája, hogy leeresszék a fáradt gőzt. A 15 éves hagyomány sportesemények rendezésével, kötetlen, családi programokkal valósul meg. Ugyanígy nevezi a vállalati összejövetelt az OTP Bank is, ők június 7-én tartják a hagyományos családi napot. Az eseményen több ezer alkalmazott és a családtagjaik egészségmegőrző, sport-, kulturális programokon, játékokon, versenyeken vehetnek részt. Az OTP mégsem megy el „szó nélkül” május elseje mellett: a bank támogatja a Kézenfogva Alapítvány majálisát, a Felvonulási téren kulturális programok várják a szervezet rendezvényén megjelenő érdeklődőket.

A Mátrai Erőműben egy évben két napon is ünneplik a munkásokat, az egyiken az erőműben dolgozók, a másikon a bányászok napját tartják. A júniusi és szeptemberi rendezvény is nyilvános, Bükkábrány (a bányászok) és Visonta (az erőmű települése) lakosait is minden évben várják.

Tűzoltómajális

A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság is a négynapos ünnepre tervezte a majálisát. Azonban nem a lánglovagok családjának szerveznek sörös-virslis időtöltést, hanem a céljuk a pálya népszerűsítése. A résztvevők megismerhetik a tűzoltóautók működését, kipróbálhatják a felszereléseket és a védőeszközöket. Május 4-én, a Városligetben veterán tűzoltóautókkal lehet kocsikázni, de egy fóliasátorban a füstben való tájékozódás is átélhető.

A munka ünnepe

A munkaszüneti napon a Beatrice által is megénekelt 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás elvének bevezetését ünneplik világszerte. Az előzmények az ipari forradalomig nyúlnak vissza, ám a konkrét dátum az 1886-os chicagói sztrájk időpontja miatt lett május első napja. A szocialista és munkásmozgalmak növekedésével együtt bővültek a munkások jogai és lehetőségei is – ennek köszönhető, hogy a munkásünnep lassan nemzeti ünneppé nőtte ki magát, és hazánkban 1945-től munkaszüneti nap.

Május 1-jén azonban nemcsak a munkások, a katolikusok is ünnepelnek, Jézus nevelőapjára, az ácsra emlékeznek. Munkás Szent József ünnepét 1955. május 1-jén rendelte el a pápa.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.