Pénzügy

Elkészült a Malév új kollektív szerződése

Aláírta a Malév Zrt. vezetése és a vállalat öt reprezentatív szakszervezete a légitársaság új kollektív szerződését. A csaknem két hónapig tartó tárgyalássorozat eredményre vezetett, a szerződés június 1-én lép hatályba. „Ésszerű kompromisszum született a felek között, ami a társaság mostani helyzetében és a jelenlegi piaci körülmények között a cég stabil működtetését és a fejlődés lehetőségét biztosítja” – mondta Leonov Péter vezérigazgató.

Az új szabályrendszer piackonform, és rugalmas foglalkoztatást biztosít, és a korábbiakhoz képest több lényeges változást tartalmaz. A szerkezet egyszerűbbé, átláthatóbbá vált: csak a speciális munka- és pihenőidő szabályokat igénylő pilóták és légi-utaskísérők esetére csak két függelék készült, valamint az egyéb mellékletek száma is csökkent. Sok belső szabályozást a jövőben a menedzsment önállóan csak a Munka törvénykönyvében leírt véleményeztetési, illetve konzultációs eljárások után hozhat vagy módosíthat.

Rugalmasabb munkarend, korszerűbb juttatási rendszer

A légitársaság hosszú távú versenyképességét szolgálja, hogy a legrugalmasabb munkarendek kerültek az új szabálykészletbe, és ezek megfelelnek a légiközlekedésre vonatkozó nemzetközi előírásoknak is. Az új kollektív szerződés a rövid távú járatokon megemelte az éves repült óra limitet. A vállalat számára a több mint 10 százalékkal, évi 850 órára felemelt limit hozzájárul a Malév versenyképességének javulásához, ugyanakkor ilyen leterhelés mellett is biztosítható, hogy a személyzet mindenkor kipihenten végezze a repülési feladatát. Amennyiben pedig a cég létszámcsökkentésre kényszerül, akkor a munkáltató az érintett szakszervezet bizottságával egyeztet az elbocsátások módjáról.

Megegyezés született arról is, hogy a vállalat bevezeti a cafetéria-rendszert, erre éves szinten adómentesen 400 ezer forintot használhatnak fel egy főre. Átalakítják a pilóták és légi-utaskísérők bérezési struktúráját, hogy az ténylegesen tükrözze a munkateljesítményt, a hozzáállást, illetve értékelje a tapasztalatokat. A januárban eltörölt évente egyszer felhasználható szabadjegyet június 1-jétől a légitársaság újra biztosítja a dolgozói részére.

Megtakarítást hozhat

Az új kollektív szerződés lehetőségei miatt a megtakarítás egy év alatt bruttó 1,5 milliárd forint lehet. A vezetés ugyanakkor írásban is megerősítette a korábban szóban többször hangoztatott szándékát, hogy amennyiben a Malév üzleti eredménye pozitívra fordul, kész többletjuttatásokat biztosítani a dolgozóinak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik