Pénzügy

Pályakezdőket vár a közigazgatás

admin
admin

2008. 03. 31. 11:26

Négyszáz pályakezdő fiatalnak biztosít egyéves munkalehetőséget idén a közigazgatásban a Miniszterelnöki Hivatal és a munkaügyi tárca rövidesen induló közös programja. A célra 517 millió forintot különítettek el. Az ösztöndíjat áprilisban hirdeti meg újra a kancellária – közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel.

A programban minden olyan pályakezdő fiatal részt vehet, aki még nem töltötte be 30. életévét, diplomáját két éven belül szerezte, nem áll munkaviszonyban, illetve jogosult a Start kártya kiváltására. A Munkaerő-piaci Alapban erre a célra 2007-ben 340 millió forint állt rendelkezésre, most a másfélszerese.

Tavaly csaknem 200 fiatalnak biztosítottak ily módon lehetőséget ahhoz, hogy a közigazgatásban próbálja ki a tudását. Akkor a pályázat nyerteseinek többsége a minisztériumoknál dolgozott, egytizedüket viszont a társadalmi partnerek foglalkoztatták. A tapasztalatok szerint a részvevők 10-20 százaléka helyezkedett el azóta a közigazgatásban.

Az ösztöndíjasok kiválasztása egységes módszertan szerint, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Képzési Központ szakmai irányításával történik. A pályáztatás az interneten keresztül történik, a központ honlapján, ahol a közszféra összes üres álláshelye is megtalálható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.