Pénzügy

A helyüket kereső diplomásoknak

A Helykereső, a fiatal diplomások állásajánló kiadványa évente kétszer jelenik meg. A munkaerőpiac igényeinek figyelembe vételével a pályakezdők és a vállalatok egymásra találását hivatott segíteni. A magazin a célirányos terjesztés érdekében műszaki, gazdasági és egészségügyi mutációban készül, illetve egy szakemberekből álló csapat roadshow-val járja az országot a fiatalok széleskörűbb tájékoztatásáért.

A vállalatok számára fontos, hogy a szükséges képzettség mellett a jelentkező rendelkezzen a munkakör betöltéséhez és a későbbi fejlődéshez szükséges kompetenciákkal, tehát személyiségét tekintve is valami pluszt nyújtson. Egy állásinterjún részt vevő jelölt kellő felkészültség és előzetes tájékozódás hiányában sokszor nem tud ezeknek a feltételeknek megfelelni. Ebben a felkészülésben nyújt segítséget a Helykereső karrierkiadvány.

A könyvben nemcsak állásajánlatok szerepelnek, hanem az álláskeresés egész procedúrájára igyekszik felkészíteni és hasznos tanácsokkal ellátni az olvasót. Az évente kétszer megjelenő Helykereső magazin a pályakezdő frissdiplomásoknak szól, amely – a munkaerő-piaci igények alapján – az álláskeresőket és a vállalatokat hozza közelebb egymáshoz. Találhatunk benne az önéletrajz és a motivációs levél írása mellett nemzetközi és hazai nagyvállalatok hozzáértő HR-szakembereivel készített interjúkat.

Az egyéniséget keresik a vállalatok

A hazai munkaerő-piaci keresletről Gálvölgyi Ildikónak, a Helykereső főszerkesztőjének az a véleménye, hogy szakképzett, idegen nyelvet beszélni tudó szakemberre mindig szükség van. Ez azonban nem feltételezi azt, hogy minden frissen végzett pályakezdő diplomás a saját szakmájában tud majd elhelyezkedni. Egyszerre van jelen a piacon az a sok olyan pályakezdő fiatal, akiknek nem versenyképes a diplomája, és ott vannak azok a nagyvállalatok, amelyek a képzettség, a nyelvtudás és a személyiség szempontjából is a legmegfelelőbb munkaerőt kívánják alkalmazni. Ha kereslet és kínálat nem találkozik, munkanélküliség keletkezik, miközben a munkaerő kínálat is jelen van a piacon – mondta a főszerkesztő.

Félidejéhez érkezett az utazó tanácsadó-szolgálat

További helyszínek

március 25.: Széchenyi István Egyetem, Győr
április 15.: Kecskeméti Főiskola
április 22.: Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Tatabánya
április 29.: Dunaújvárosi Főiskola

A Helykereső magazin főként a felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályain és az állásbörzéken található meg. A szakszerű tanácsadást, illetve a pályakezdőkkel való személyes kapcsolattartást is fontosnak tartják a kiadvány készítői. Ezért indult útjára – immár negyedik alkalommal – a Helykereső Roadshow, amely követi a nagyobb egyetemek és főiskolák állásbörzéit. Az ellátogató végzős vagy frissen végzett diplomás fiatalok itt első kézből kapnak információt többek között a karrierépítésről, a kapcsolatépítési technikákról vagy az állásinterjúra való felkészülésről.

A roadshow-val március elejétől folyamatosan találkozhattak az érdeklődők. A program szakmai felkészültségéről a tanácsadói szakma képviselői, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat előadói gondoskodnak. A részvétel feltétele egy ingyenes regisztráció a Helykereső honlapján, amellyel még ajándékokat is lehet nyerni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik